Thaly Kálmán: Bezerédi nótája
Sárvár alatt sűrű berek a Csere:
Leskelődő labancokkal van tele,
Sűrű berek, még sincs annyi levele –
Mint amennyi lompos labanc bújt bele.
Héja madár le-lecsap a fölyőbül…
Lovas labanc ki-kicsap az erdőbül…
Kurucot lát, hertelenül megpördül,
Tőrbe csalni úgy akarná, de nem gyün.
Kurucokat Bezerédi vezeti,
Ki a kardját német hússal eteti,
S csujtárját német vérrel festeti,
Tíz-húsz rác, ha reágyün, csak neveti…
Bezerédi táncoltatja a lovát,
Villogtatja rettenetös pallosát,
Dobot veret, fúvatja az trombitát,
Meg is indul, odacsap, meg hátat ád.
Bolond ésszel a rác magát elhívé;
Csak úgy árad a berekből kifelé,
Szép térhelyre Bezerédi kivivé,
Ott egyszersmind arcul fordul s vág belé.
Az német is kiözönlik rác után,
Gyalog vagyon, a kuruc jó paripán;
Bezerédi híres serény kapitány:
Közre kapja, vágja, rontja szaporán.
Bezerédi híres vitéz kapitány:
Sarabolja-darabolja magyarán.
Az német is neki búsul egynihány,
Rája támad, lüvés esik az lován.
Bezerédi ekvesztette a lovát,
Bukompanni1 megtalálta a nyomát;
Odaugrat, rázza hegyes dragonyát…2
Bezerédi gyalog is nagy harcot ád.
Az sok labanc mikoron rárohna:
Bezerédi csak egyedül ott vala,
Jó kardjával hármat-négyet suhinta –
Németekben tágasságot úgy csapa.
Párducbőrét a nyakából levonák,
De az árát életekkel megadák;
Odamennek egynihány jó katonák –
Dandárját az németnek ott megnyomák.
Több kuruc is hogy meglátja ezeket,
Bátorodik, űzi, mint az ebeket…
Bezerédi maga űz egy sereget,
Sárvár felé úgy hajtják a németet.
A Rábában vértül híznak a halak,
Véres vízben egymásra tátogatnak.
Dicsérgetik Bezerédit magoknak:
Hogy ő volna fundátora3 javoknak.
Német testek burítják a parragot,
Vadmadarak lakodalmat laknak ott,
Dicsérgetik Bezerédit, Baloghot:
Hogy nekik oly rakott asztalt rakatott.
Kél a szél, a fákat vígan legyinti:
Kurucokat a jó Isten segíti, –
Országunkat még egyszer megépíti,
Német ebtül valahára megmenti.
/1/ a császári seregben szolgáló olasz tiszt
/2/ hegyes tőr
/3/ szerzője