Volly István: Balatonszárszói pünkösdi parádé

pünkösd1Fehér réklit és piros, vagy rózsaszínű szoknyát viselnek. Mindegyik leány egy-egy zöldágat díszít fel szalagokkal. Az ág méteres is lehet (fűzfa, nyárfa, májusfa). Ki-ki feltartja a jobb kezével, a ballal pedig a mellette álló leány zöldágas kezét fogja. Két sorba sorakoznak az úton keresztbe. A kicsik elől, a nagyobbak valamivel hátrább. Az első énekre („Ma vagyon”) a nagyok sora – arcvonalba lépve – előrebújik a kicsik karjai alatt. Pár lépést haladnak és megállnak. Most a kicsik csapata bújik előre s szinte pár méterrel halad előre s megáll. És így tovább, sétálva bújnak s megállnak, míg a hét vers tart. („Ma vagyon”-tól az „ocsu”-ig!). Aztán tetszés szerint ismétlik a 7 verset, vagy pillanatra szétrebbennek, s újra összeállva, kezdik a második dalt.

A második dalra („Balatonnak márványkő a feneke) karéjba állnak. Kezet fognak, vagy derékon ölelik egymást. Jobb kezükben most is ott a zöldág. Csárdás tempóban lépnek a kör irányában. Jobbra mindig hosszabbakat s balra vissza rövidebbeket. Így a kör jobbra halad. A második versre balra lépnek hosszabbakat. A harmadik versre párokra szakadnak. Jobbjukkal fogják egymást, és a baljukkal éppen úgy tartják a szalagos zöldágat, mint az égő gyertyát szokás. Mikor így táncolnak, csárdásléptekkel mozognak és énekelnek, utolérhetetlenül kedves a leányalakok hajladozása, a szoknyák szép mozgása és mindenekfölött még ott virul a fődísz, a velük táncoló zöldág! Libbennek, dobbantanak, kezet engedve ketten-ketten egyszerre perdülnek a csárdásozás közben. Így kavarog a tánccsoport a dal utolsó versére s ezt meg is ismételhetik, friss csárdás tempóban.


pünkösdkép2Tánclépés:

Ma vagyon, ma vagyon,
Piros pünkösd napja,
Holnap lesz, holnap lesz,
A második napja.

Mit visztek, mit visztek,
Selyem sátor alatt?
– Leányokat viszünk,
Selyem sátor alatt!

Hogy adjátok párját?
– Száz aranyért egyet!
Mert a leány drága:
Száz arany az ára!

Mit visztek, mit visztek,
Selyem sátor alatt?
– Menyecskéket viszünk,
Selyem sátor alatt!

Hogy adjátok párját
– Száz aranyért egyet!
Mert az asszony drága!
Száz aranyé az ára!

Mit visztek, mit visztek,
Selyem sátor alatt?
– Legényeket viszünk,
Selyem sátor alatt!

Hogy adjátok párját!
– Két krajcárért egyet!
Mert a legény olcsó,
Csak egy marék ocsu!

pünköskép3!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Élénk csárdás:

Balatonnak márványkő a feneke,
Gyënge vagy még babám a szerelëmre.
Ne nézd, babám, az én gyëngeségëmet:
Gyënge karom gyöngyen ölel tégëdet!  

Szárszó alatt nem mehet el a gőzös,
Mert a vasút közepén nem egyenes!
Térjön is el annak minden kereke:
Mért vitte el a babámat messzire?!

Leány vagyok, az is fogok maradni,
Három legény akar engem szeretni.
Egy a szívem, hármat hogyan szeressek? –
Téged rózsám, soha el nem felejtlek!

Végezetül kívánatnak: „Boldog pünkösdi ünnepeket!” s valamelyik dalt ismételve táncolva, párosan, vagy csoportosan távoznak.

Balatonszárszó, Somogy megye. 1940. Volly István gyűjtése. 50-60 évvel ezelőtt még nagy kedvvel játszották. Pünkösd délutáni templomozás után frissen átöltöztek a lányok. Kezdték a felvonulást a két templomnál, s a „Ma vagyon” dallal mentek a falu másik végéig, aztán felsétáltak egészen a Balaton-sorig. Ismételgették a „Ma vagyon…”-t s bujkáltak egymás karjai alatt. A piactéren, vagy a balatonparti dombtetőn volt a gyors karéjtánc. Ebbe a legények is beállhattak, de idáig csak – mint távoli szemlélők – gyönyörködhettek ebben a játékban, az egyik legszebb pünkösdi leány-népszokásban. A pünkösdi parádé befejezése a páros tánc (csárdás), melybe minden pár szabadon válogatja a figurákat.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf