Végh Eduard István ferences szerzetesjelölt, honvédgyalogos-őrmester

Kecskeméten, Pest vármegyében született l829-ben, jómódú iparos szülőktől. Iskoláit ugyancsak Kecskeméten végezte, és mint, költészeti osztályt végzett tanuló a Szent Ferenc-rend papjelöltjei közé vétetett fel 1845-ben ; 1848-ban a gyöngyösi szerzetházba helyeztetett, hol is még azon év december havában a haza iránti szeretettől lángolva, letette a szerzetesi öltönyt és ugyanazon hónap 15-én Egerbe utazott és az 50-ik Hunyadi önkéntes gyalog honvédzászlóaljba vétette föl magát és a fegyverforgatásban és egyéb katonai teendőkben rövid egy hó alatt begyakoroltatván, mint altiszt Erdélybe, a hős lengyel Bem táborába küldetett és ennek hadvezérsége alatt az egész szabadságharcot, tizennyolc kisebb-nagyobb csatában, véglegesen mint őrmester, végig küzdötte.

    Jelesen részt vett: 1849. március 10-én a medgyesi, március 15-én a verestoronyi, március 19-én Szeben és Brassó közt levő fekete halomnál, Puchner osztrák hadvezér elleni csatákban, mely utóbbi reggeli 7 órától délután 5 óráig tartott s többszöri heves összeütközés és bátor küzdelem után, a magyar honvédség részéről a legfényesebb győzelemmel végződött, és amely csata után diadallal vonult be Brassóba a magyar hadsereg. Majd részt vett nagyszerdán a Károlyfehérvár ellen intézett sikertelen és a Déva-vár elleni nagypénteken megkezdett sikeres ostromokban, mely utóbbit 40 napi ostrom után hatalmukba is kerítették a derék honvédek. Ezután Abrudbánya vidékén, az erdélyi havasokon, a magyarok ellen fellázadt oláhok ellen vívott nyolc, és pedig három kisebb és öt nagyobb csatában vett részt; honnét azonban élelmiszer hiánya miatt kénytelen volt a magyar hadsereg visszavonulni és újra Károlyfehérvár előtt felütni a tábort; és itt július 14-éu az erősség újbóli sikertelen ostrománál szinte küzdött Végh, a bátor, fiatal honvéd. Továbbá, mint hős szerepelt a szászrégeni, már muszkák elleni ütközetben, hol mintegy négyezer magyar honvéd 40 ezer muszka ellenében tartotta ugyan hadállását a csatatéren, de mégis rendben hátrálnia kellett később a túlnyomó erő előtt; azonban hátrálás közben Nagy-Szeben előtt 12 ezer muszkából álló őrségre bukkant és hat órai heves csata után fényes győzelmet aratott a már kifáradt magyar hadsereg, hol vitéz honvédünk, Végh szinte kivette magának az oroszlánrészt a küzdelemben, de fájdalom! már másnap a túlnyomó erő által csaknem tönkre verettek a magyarok.

    Ezután a roncsolt magyar tábor Szászsebesen lett összpontosítva Beke alezredes vezénylete alatt, — mert Bem táborszernagy a temesvári csata rendezéséhez volt meghíva és augusztus 11-én ütközetbe bocsátkozott a muszka hadsereggel, de oly szerencsétlenül, hogy az ágyúkat elvesztve, folytonos csatározás között a Kenyérmezőn keresztül előbb Szászvárosba, innét Dévára —hol a vár légbe röpíttetett, — állítólag árulás folytán, mert a magyarok birtokában volt —menekült; és mindezen fáradalmakat és csatározásokat is átszenvedte a bátor lelkű hős Végh őrmester is. Küzdött még, mint egykori elbeszéléseiből, sőt némi feljegyzéseiből kivehető, a nevezetes piski hídnál is, de siker nélkül. —Végre augusztus 21-én letette honvédtársaival együtt a fegyvert a dévai síkságon és Károlyfehérvárra kísértetett, mint fogoly, honnét tíz napi szenvedés után szerencsésen megszökött és Isten különös gondviselése mellett, hosszas bujdosás után visszatért Kecskemétre a szülői házhoz, innét pedig néhány nap múlva Gyöngyösre utazott, hol a Szent Ferenc-rend tartományi főnöke által, mint már volt szerzetes papnövendék, örömmel fogadtatva, újra felöltötte a szerzetes ruhát és folytatta hittani tanulmányait.

Ámde rövid idő, egy hónap múlva, mint volt honvéd a kolostor falai közül kiragadtatott és a császári hadseregbe besoroztatván, a gróf Radeczky huszárok közé osztatott be, s a reá kiszabott és szerencsésen eltöltött katonai szolgálati idő után, mint császári huszár-őrmester és már mint tisztjelölt távozott ezredétől s tért vissza Kecskemétre és világi pályán maradt. 1857-ik évben mint szabadságolt huszár-őrmester a Pest-Solt megyei törvényszéknél kapott dijnoki állást; majd mint művelt férfiút; csakhamar megválasztotta Alpár községe jegyzőjének, hol mint ilyen körülbelül 25 évig kitűnő szakértelemmel működött, aztán mint nyugalmazott jegyző Kecskemétre tette át lakását és ugyanott mint köztiszteletben álló polgár 1887-ik évi május hó 12-én halt meg 57 éves korában.