Szendrey Júlia: El messze innen
El messze innen a világba
Ahol nem ismer senkisem,
Ahol nem üldöz, nem gyötör majd
Sem gyűlölet, sem szerelem!
Ahol majd élek enmagamnak,
Mit soha még nem heteték,
Mióta a sorsnak kezében
Tehetlen játékszer levék.
Háborgó tenger ez az élet,
És én kis sajka rajt’ csupán,
Mit a sors, miként kénye kedve,
Majd erre, majd amarra hány.
Ó miként vágynám megpihenni
Csöndes kis sziget partjain!
Hűs árai után epedve
Terjesztem lankadt karjaim.
De hasztalan, de mindhiába,
Tovább, tovább, egyre tovább!
Örök küzdés nekem az élet,
Nyugtot csak a sír mélye ád.
Szeretni kell s gyűlölni addig,
És várni a pillanatot,
Melyben kialszik majd az élet,
S véle minden kín elhagyott.