Makkai Ádám: Hajh, bősz Attila
/A Költő Szellemének – 1956. okt. 23. – 1966. okt. 23./
Haj, bősz Attila, vad proletár kölyök,
az éhezést ki ösmered emberül
mit szólsz az éhezők hadához,
kikből az «Eszme» fonákja vinnyog
e hosszú sorban: itt menetel ma mind
a gyári munkás, férfiak, asszonyok –
meghallod-é hogyan rikoltják
«vesszen a Párt meg a diktatúra!»
S: «rohadt a rendszer… Rossebb a… rossebb a…
Mit ér a lóvé? Frászt a füled mögé…
keservesen kiszúrt velünk
a enyhületét keseregve bánó
kormányirányzat…» – Lásd mi a döbbenet:
szegény Attila: lásd mi a szánalom – –
Csepel kiált s a Váci utcán
vissza ekhózza ezernyi bölcsész,
hogy itt a perc, hogy itt van az alkalom,
mikor bezápul végre a marxi vád
s a kérgesült kezű melósok
és filozopterek összeülnek
leírni végre azt, ami tény s «közös»…
Hajh, jó Attila, marcona lázadó,
jól sejtem-é, hogy itt vagy, itt jössz,
itt menetelsz ma velünk a sorban…?!
(Óriás Attilánk! Gondolatok nemes
világa volt, a „jajteli fűszeres”
csalása és ezer parasztnak
nyűge-keserve s a „mondd, mit érlel?”
mi Téged is – mint annyi nagy agyvelőt –
nagy eszme – és rögeszme – konok tanát
követni nógatott, s a végén
félretaszítani volt kegyelmes…)
Velünk kiáltsz ma! Alhat-e szellemed
ily pillanatban? Jó jelenés, ne tűnj…!
S por-lepte, szürke házainkba
vad ragyogással Az Ősz belépett – – –
Te tündököltél, ott remegett szavad –
tömeg zihálta, hozta a rádió:
«HATALMAT, HÚST A DOLGOZÓKNAK!»
és: «LEVEGŐT…!» Soha muszka gyarmat
te nem kívántál lenni, de karmait
Berlin helyett most Moszkva nyitotta ránk,
s az aggodalmas, drága szomszéd
„felszabadítani” ránk pocsékolt
jó pár hadosztályt; jött sokezer muzsik,
paraszt parasztra lőtt, s a csinovnyikok
hájas pofáin sárga kéj ült
míg a melós a melóst kinyírta….
S mit ért a gyilkos százlövetű beszéd,
mi rozsda-rőtre marta a hófehért,
mit ért a büntető bitófa
hogyha Te vártad a drága holtat?
Taníts fölénnyel veszteni, veszteni –
taníts örömmel vérzeni, vérzeni – –
mit ért a tankok armadája
hogyha Te, Cimbora, ránk szavaztál?
1966. Los Angeles