Endrődi Béla: Hazatért harcosok éneke, Farkas Imre: Haláltánc, Gács Demeter: A térkép, Káldi József: Katona fohásza, Lampérth Géza: János huszár baja

Endrődi Béla:

Hazatért harcosok éneke

– A 4. hadtest katonáinak ajánlva –

Elomló, fátyolos köd leng a nagy Dunán
És ölelkezve ringnak a suttogó habok,
A Gellérthegy lebámul s a halk, sötét vízen
Elandalodva lát sugárt és csillagot.
Ezer kis lámpa-szem villan föl hirtelen
Vidáman széttekintve a halvány őszi esten…
– Gyönyörűség merengni bűbájos képeden
Óh Budapest, szépséges Budapestem!

Ragyogó városom! Te fiatal, csodás,
Ahányszor újra látlak: a szívem fölremeg,
Bájos vagy, csodaszép vagy, amint szerelmesen
Az álmodó Budát magadhoz öleled.
Átnyújtod karjaid a zsongó víz felett
S fehér kis házaiddal lágyan lankadva, resten
A távoli hegyekhez halkan hozzásimulsz,
Óh Budapest, gyönyörű Budapestem!

E kék hegyek magányán a néma múlt borong,
Szent Margit szigete: virág, mely habba hullt, –
De odaát viharzón zúg, tombol a jelen
S egy büszke nemzedék csókján megittasult;
Új, boldog nemzedék, az Isten küldte le,
Hogy karjával a munka verejtékébe vessen.
S vajúdó tömegükből fölpompázz ragyogón
Óh Budapest, jövendő Budapestem!

Zajló, nagy körutak, gazdagság, fény, moraj,
Rohanó ember-ár a paloták alatt.
A szép Andrássy-út omló sugárfolyam,
Drágakövek közé vetett selyemszalag.
A fényes forgatagba tündöklő asszonyok,
– Óh melyiket kövessem, óh melyiket szeressem? –
Ringasson mámorod, könnyed, csókod, zenéd,
Óh Budapest, szerelmes Budapestem!

Könnyelmű vagy, kacér, szeszélyes és bohó,
De nagy idők köszöntnek: és lettél büszke, nagy,
Munkás, lelkes zajoddal, szilaj, szent énekeddel
Az ifjú Magyarország szívdobogása vagy.
Ha házaid fölött a május elsuhant:
Tavaszi lángolásod mindig lobogva lestem, –
Örömöd, mámorod ma százszoros lehet
Óh Budapest, ujjongó Budapestem!

Győzelmek májusában köszönt ma hű fiad,
S ily szépnek, érzem, nem látott még soha:
Rajongó emberek rohanó nappalok,
Vidám, vad éjszakák sugárzó városa!
Érted hullott a vérem a messze északon,
Teérted lett acélos virágzó, ifjú testem, –
Fogadj magadba, fonj át, gyógyíts meg, áldj, szeress
Óh Budapest, győzelmes Budapestem!
      

Farkas Imre:

Haláltánc

A hatodik ezred a tűzben
Előre huszárok!
Amoda a gorodoki síkra
Vár a kozák pajtás. Bírod-e? Bírom.
Utánok – utánok!

Hajrá – előre! Ta-ta-ta. A gép!
Dzinn! A kartács. Szép muzsikaszó.
Most újra, meg újra. Huszárnak való
Harmatos könnyel tele van a rét,
Nem látok semmit… foszlik a köd. Hátha
Tán oda se érek – Vágta! Vágta!
Még egy sarkantyút. Pej lovam horkan.
Szügyig gázol a gyémántporban –
Megyek a halálba!
Vágta! Vágta!
Elmarad tőlem messze a múlt.
Minden szürke lett, minden kifakult
Asszonyok, csókok, nóták, virágok,
Egy, akit imádtam, egy, aki imádott,
Pezsgő muzsika – gyöngy huszár élet –
Gorodoki síkon istenítélet,
Gyönyörű vég lesz – gyönyörű vágta
Piros halálba. Ifjú halálba!

Napsugár táncol a meztelen kardon.
Hurrá! Még biztos marokkal tartom.
Süt a nap otthon is? A kúriánkra?
A nagy kertünkre? Édesanyámra.
Hurrá előre, előre, előre,
Ki a gorodoki fényes mezőre!

Kattog a gép újra. Dzinn! a kartács
Hurrá… Előre! Végem van, pajtás.
Minden úgy reszket, fordul, rohan…
Tizedes! Tizedes… a lovam.
Izenjek? Igen. Az anyámnak? Másnak?
Annak a csókos, gyönyörű lánynak…
Nincs időm… Hurrá! Vágta, vágta,
Piros halálba, ifjú halálba…!

Gács Demeter:

A térkép

„Ágyúcsőre tábortűz világít,
Rajta írom ezt a kis lapot.
Még ma csöndes, holdas itt az éjjel,
Fönt az égen békés csillagok.
– Ámde srapnel robban, ágyú bömböl,
Amikorra hazaér e pár sor…
Egyetlen, szép, szöszke fiacskámat
Csókold meg helyette, Édes, százszor!”

„Kisfiacskám, látod, ez a térkép,
És ez itten az orosz határ.
Zord mezőkön édes, jó apádra
Leskelődik százezer halál.
Kérve kérd az Istent, védje, óvja
S hozza vissza a te bús anyádhoz!…
…Kisfiacskám, egyetlen reményem,
Kulcsold össze kis kezed… imádkozz!”

„Jó anyácskám, jaj de szép a térkép,
Nem volt ily szép játékom soha.
Mennyi sok szín, jaj, de gyönyörű ez,
Mennyi ország… úgy vágyom oda.
Ámde már oly régen nem mutattad,
Hol jár apa muszka határ szélén?…”
Édesanyja átkarolja forrón
„Mennyországról nincs térkép, szegénykém!”

Káldi József:

Katona fohásza

Édes jó Istenünk, ki mindig velünk vagy,
Szereteted hozzánk kimondhatatlanul nagy;
Mi, akik hazánktól olyan messze járunk
Ezer veszély között, s meg-megbotlik lábunk.
Rólad nagyon sokszor, ha elfeledkezünk,
A Te intő kezed mindig ott járt köztünk.
Ne engedj ezután se a rosszra térnünk,
Őrző kezed legyen mindig mi vezérünk,
Segéld győzelemre gyönge karjainkat,
Változtasd örömre nehéz napjainkat.
Hozd fel fejünk fölött a béke csillagát
És mi magasztaljuk a seregek Urát.
Erősítsd szívünket hitben és reményben,
Kérünk, jó Istenünk Szent fiad nevében.

                                                     1917
             

Lampérth Géza:

János huszár baja

Melege árad tavaszi napnak…
Kórház kertjébe padokat raknak.
Véres csaták sok megtépett hőse
Kiülhet már a friss levegőre.

Bakák, huszárok ülnek sorjába.
Egyiknek keze, másiknak lába
Pólyába van még begöngyölve,
Ám nyiladoz már mindnek a kedve.

Eltréfálnak, vígan pipálnak.
– De mi baja van János huszárnak?
Ő nem fog tüzet parázs-tréfákon,
Csak néz mogorván túlra a fákon.

Túlnan a fákon, zöldellő téren
– Jól odalátni éppen egy résen –
Csillan a fénye lomha kaszának.
Valami kertészféle kaszálgat.

János elnézi… morog magába…
Feláll s megindul, bár csetlik lába,
De egy helyett lép, apróbbat, hármot:
„Ide atyafi, azt a szerszámot!”

Fogja a kaszát… s a füvet dönti.
Rózsás öröm két arcát elönti…
„Arra mifelénk rendet így vágnak!”
…Ez volt a baja János huszárnak.