Szávay Gyula: A király

Nyári fák közt, tiszta téren,
Meghajoltan, hófehéren,
Szent aggastyán lépeget.
Gondol rendre, sok mindenre,
S sző tervezve, elmerengve
Boldogító szépeket. –
Gondol erre, gondol arra,
Jó németre, hű magyarra
S míg lelkével diskurál,
Áttekint az úton végig,
Negyvennyolctól – nyolcvannégyig:
A király.

Földalatti szörnyek odva
Küldi rémhírét vihogva
S zúgva sírnak fel a fák;
Könnyben úszó szemek árja
Mind őt nézi, mind azt várja:
Most szakad rá a világ! –
S legenda vet villanó fényt:
Sírból kelő Szent Lászlóként
Kiegyenesedve áll
Sújtó bárddal, megifjodtan,
„Meggondoltan, megfontoltan”
A király.

Rác határtól lengyel tóig
Kalásztenger borzolódik,
Tisza, Duna háborog:
Merő hadát hozta Árpád,
Haddal öntik el a Kárpát
Oldalát a táborok.
Csúcson-ormon föl az égig
Emberhullám árja kéklik,
Nincs előtte akadály, –
Közte, véle egybeforrva
Hótakarta ormok orma:
A király.

Gyilkosoknak, cinkosoknak
Bűnös hátán áttaposnak
Hős, haragos hadai.
Testvérnépek föltámadnak,
S allelujás áhítatnak
Népimáját hallani.
Nyílt szemekben hálakönny ül,
A világnak szíve könnyül,
És kalaplevéve áll,
Ha majd jő a bércen által
Hófején a glóriával
A király.

Zúgjon át most síkon-bércen,
Nemzeti kartól kísérten,
Templomhangú orgona!
Ősz királyát hadba kelve,
Pajzsán tartva ünnepelje
Hálás magyarok hona.
Végzi, amit Árpád kezdett,
Megifjodva ez ős nemzet
Újabb évezredre áll:
Éljen, – Isten védje, ója –
Második honfoglalója
A király!