Ifj. Gaál Mózes: Egy himnuszról
Még ránk egy himnusz
hangja vár!
Felejteni kell majd
hogy itt volt a halál.
Találkozunk a menyegzőn,
hol bekötött karok, fejek,
mint csokrok fehérbe
fénylenek.
Angyalok támogatják,
aki nehezen jár,
aki bágyadt,
csodára felébredt,
mert nem bántotta a halál.
Az ajtók nyitva véges végig,
a csillárok felgyúlnak az égig
– vagy a csillag maga éled –
és mindenki összetalál.
És orgonák
– a békés tengerek –
a mérhetetlen ablakokba zúgnak
erdők nyílnak,
koszorúk helyett
és önmagukba visszavisznek
a diadalutak.
Mindenki siessen,
hogy ne késsen,
de halkan járjon,
mint máskor a temetésen.
…S a sírok halkan kiszakadnak,
halványan mosolygva
könyökölnek ki a drága halottak.
Rejtelmes muzsikával
bomlanak ki az ágak.
Ma új levél varázsolódik az ágra.
A felhők fényes nyája megett
valaki vigyáz a világra.