Bartalis János: Élni és meghalni…
Végtelen Isten! Midőn e sorokat
írom, hogy hatalmad zengjem, nehéz
munkában telik életem. Ne nézz
kegy nélkül reám, a földi fájdalmak
költőjére. Keservesen megy dolgom.
Kínlódom és fázom és nincs hová
párnára lehajtsam fejem, habár
egész világ fölé terül szózatom.
Bús, végzet-fényű csillagom hánykódik
vad tengeren. Röpködök, mint nyugtalan
sirály, ég és föld között hangtalan.
Ó, kérdem, – mi végre lettem? Felelj, mi
bölcs szándékod állított ide, e bús-
bús földi térre – élni és meghalni?