Doleschall Ervinné: Szomorú örökség

Gyászos öröksége az ember kezének,
Hímporát veszti mit: – ember-kezek érnek.

A legcsodásb rajzú kristályos hópehely
Csöppnyi vízfolt csupán: – ha ember rálehel.

S nem egy égben fogant, nemescélú eszme,
Lett hirdetőjének – golgota keresztje.

Meddő az emberi lélek minden álma,
Véres vergődés csak lelki szárnyalása.

Az embert végzete, sorsa, öröksége
Leláncolja a föld szomorú rögére.

Mert ha emelné is lelkének sas-szárnya,
Ezer földi erő újra porba rántja.

Örökségünk – ó jaj! – mindörökre, a kín,
Míg élet épül föl – az Élet romjain.