Góbi Imre: Imre

Csordultig volt boldogsággal
Ifjú szívem lelke…
Nehéz podgyász katonának,
De büszkén viselte.
Édesanyja könnyein át
Fölmosolygott rája:
Koszorúsan gyere vissza
Lelkem katonája!

Ellenséggel hogy keményen
Farkasszemet nézett,
Körülötte kis csapatja,
Jó magyar vitézek:
Egyet villant… egyet dörrent
Vér gyűlt homlokára…
Sírhattok már apja, anyja
Testér, özvegy s árva…

Kihullott a kard kezéből,
Elnémult az ajka,
Sóhajtásba foszlott széjjel
Az utolsó Rajta!
Ágyúdörgés morzsolta szét
Végső sóhajtását,
Mennybe szálló tiszta lelke
Szárnya suhanását.

Csata után hű bajtársak
Körülállták sírva,
Eltemették honi földbe,
Egy katonasírba.
Temetésre kigyulladtak
Gyertyái az égnek,
A nagy folyam mormolása
A halotti ének…

…Nem bírok a könnyeimmel
Meg ne ítéljétek,
Zokogástól hogy elcsuklik
A sirató ének…
Öreg ember sírás nélkül
Meg hogyan is állja.
Ősz fejének ha porba hullt
Drága koronája?…