Szakál Gábor: Egy elmaradt előadás margójára

Beke Sándor, rendező életútja és üzenete a színházról és a korról melyben alkotott.

A Dobos László Irodalmi Társaság meghívására Beke Sándor rendezőnek kellett volna előadást tartani május 27.-én,Kassán.
Az előadás sajnos különböző,előre nem látható okok miatt elmaradt, de az előadás kapcsán hozzájutottunk egy olyan dokumentumhoz, amely a legapróbb részletekkel tárgyalja Beke Sándor színész-rendező életpályáját és életének legnagyszerűbb mozzanatait a gyermekkortól napjainkig.
A könyv címe is sokatmondó :"A sors vezetett Pozsonytól  Kassáig - Kassától Egerig"
De most,ahogy ezt a nagyon gazdag szakmai és életutat végigböngésztem.
így helyesbíteném a címet :" A sors vezetett Pozsonytól Komáromig - Komáromtól Budapestig - Budapesttől Komáromig - Komáromtól Kassáig - Kassától Miskolcig - Miskolctól Kecskemétig - Kecskeméttől Egerig........közben megszakításokkal ugyan, de soha nem szakadva el a Felvidéktől,a szülőföldtől.....hol Komáromig,hol pedig Kassáig. Tudom,hogy egy kissé hosszú lenne így a könyv címe,de ezzel csak  érzékeltetni szerettem volna ennek a szakmai- életútnak a gazdagságát,sokrétűségét.
A könyvet szerkesztette és a történéseket lejegyezte Pásztó András,tanár, a Thália színház egykori dramaturgja.
Beke Sándort jómagam,mint a kassai opera tenoristája, a hetvenes évek elején ismertem meg,amikor hangképzői és korrepetitori minőségben,majd mint színpadi zenék szerzője is elfogadtam a színház akkori vezetésének felkérését. Itt találkoztam egy karizmatikus egyéniséggel,akit szigorúsága miatt sokan nem kedveltek,de munkájáról,sikereiről mindenki a legnagyobb elismeréssel szólt. Ekkor fogalmazódott meg bennem a tétel,miszerint  a szeretet egyik legmagasabb foka,amikor az ember minőséget követel másoktól.
Megértették ezt a tételt mihamar a Thália akkori vezető színészei is, akik Beke Sándor színházalapító hívó szavára,követték őt Kassára,az"ismeretlenbe".
És nem bánták meg,mert jól tudták,hogy Beke minőségi színházat kíván működtetni és bennük ő megbízható partnerekre talált.
Amikor én a Tháliához kerültem éppen Tamási Áron"Vitéz lélek"c. drámájának bemutatója volt a soron. Amikor csak tehettem besurrantam a próbákra,melyek számomra mindig óriási élményt jelentettek. Olyan színházi élményt,ami sokáig nyomot hagyott bennem. Lenyűgöző volt és élményszámba ment ahogy a rendezői instrukciók a színész tehetségének kibontakoztatásával közösen megtalálták a szerep,a figura lényegét,formáját. Elég volt ehhez egy gesztus vagy egy hanglejtés megváltoztatása,amihez Beke mesterien értett. Itt fedezte fel,ebben a darabban a "Picit",egy őstehetséget,akit László Gézának hívtak aki akkor még csak 18 éves volt és Tompa Mihály működési helyéről,Hamváról származott,akiből tehetségét látván formálta meg a darab legidősebb figuráját - mint utóbb kiderült - maximális hitelességgel.
Hogy Beke Sándorból rendező lesz,szerintem már a gyerekkorában eldőlt, amikor "megrendezte",hogy fogja őt keresni a falu - Csilizradvány - lakossága a kukoricásban, ahol édesanyja szemei elől eltűnt......vagy amikor tanítóképzős korában,Pozsonyban mindig bejárt a színházakba egy kis színházi levegőt szívni,mert a színház ösztönösen vonzotta őt.....vagy amikor "bekérte" magát Bécsben az egyik Palermóba irányuló kirándulás első állomásán,diáktársai tudta nélkül, a West Side Story előadására,amit Palermóból visszajövet,de most már az egész osztály társaságában, újra megtekintett......de a legdöntőbb tényező mégis tanárával,Janko Borodáčcsal,történő párbeszéd volt,aki felvetésére, hogy rendező szeretne lenni,azt válaszolta,rendben van,de előbb fejezd be a színészetit.

A rendezői álom aztán a budapesti főiskola ösztöndíjával valósul meg,aminek az elvégzése alatt is már mutogatta"oroszlánkörmeit" és ahol a diploma-előadás után olyan neves befutott rendezők jósolták meg fényes pályafutását,mint Marton Endre vagy Nádasdy Kálmán......

Van egy mondat könyvében,amely szorosan összefügg a rendező ars poeticájával és amivel sorstársammá fogadtam őt. Még pozsonyi diákéveihez kötődik ez a történet.
"Többször megtörtént, hogy amikor nagyon gyatrán igyekeztünk szlovák nyelven a tanárunk / Janko Borodáč / elvárásának megfelelni,akkor hirtelen azt mondta, váltsunk át magyarra. És abban a pillanatban,hogy magyarul rögtönözhettünk, szinte felvisított az egész osztály,hogy milyen jók vagyunk. Tehát azonnal másképp játszottunk.
Pedig csak improvizáltuk a szöveget. A magyar nyelv,az anyanyelvünk,meghatározó volt.
Kiderült,hogy nem mindegy milyen nyelven játszol,azon a nyelven az éned megszólal-e......"

Ebben a lelkiállapotban,ezzel az érzéssel,úgy énekszóval mint prózában,szólaltam meg  esténként én is a színpadon, 35 éven át. Sokszor nem is tudatosítottam miről is beszélek,miről énekelek,csak mondtam vagy énekeltem a betanult szöveget. Mert a szív és a lélek legapróbb rezdüléseit melyek a mimikában valósulnak meg igazán,az anyanyelven tükröződnek vissza a leghitelesebben. Az anyanyelven kimondott szó hatása közvetlenül hat az egész lényedre,
hatalmába kerít,majd megfogja azt is aki éppen hallgat téged.

Egy másik helyen azt írja,azért akart mint már rendező saját színházat alapítani,mert ott azt rendezheti mindig,amit ő akar. Ez a Thália megalakulásával és a kecskeméti működése idején,részben sikerült is. Azért csak részben,mivel azokban az időkben a színházak arculatának alakulásába beleszólt érzéketlenül és teljhatalommal a nagypolitika, és megtörtént,hogy egy-egy darabot betiltottak vagy már a próbafolyamat során nem engedtek műsorra tűzni.
Legnagyszerűbb és legtermékenyebb korszakának a kassai éveket tartja a Tháliában melyet ő hozott létre és hosszú éveken keresztül formálta a társulat stílusát,arculatát.
Ez egy nagyon hosszú folyamat volt,mert még 2004-ben is azt fejtegeti mint a színház művészeti vezetője,hogy ideje lenne már kialakítani a színház arculatát,stílusát.
Ami viszont Beke egyéni stílusát illeti,a felemelt, hol nyitott,hol zárt jobb tenyér,vagy a zárt lehajtott mindkét tenyér. Ezek is meghatározó kifejezőeszközei voltak a rendezés vagy a magyarázás folyamán egy szakmai társalgás közepette is. Na és a hanyag elegancia nyakkendő nélül,vagy csokornyakkendővel. A csokornyakkendősök társaságába tartozott, amivel szerintem szimpátiáját akarta kifejezni a "békebeli" korszak divatjával.
Bekének a gesztusaiban is meglátszott az egyénisége. Annyira egyediek és utánozhatatlanok voltak. Egyben rendet,fegyelmet kérően és vitát nem tűrően is kifejezésre juttattak egy rendezői akaratot,elvárást,követelményt. Ennek ellenére nagy tisztelettel hallgatta meg a színész véleményét is,ha az számára elfogadható ötletet takart

Komáromi működése alatt,csakúgy mint Kassán,kitűnő színészek nőttek fel a keze között. Sok tehetséges fiatalt fedezett fel és vigyázó szemeivel indított útjára és egyengette útjaikat.
Ami viszont könyvéből is kicseng : a szeretet utáni vágyakozás,az hogy szeressék,azt mintha nem kapta volna meg maradéktalanul a színházi környezetétől. Azt a fajta önzetlen szeretetet mintha csak szűk családi környezetében kapta volna meg a sorstól. Ezzel,sajnos nincs és nem is volt egyedül.
Ő viszont nem így vall erről,de én az áthallásokban vagy a sorok között nagy figyelemmel követtem ennek a karizmatikus közép európai rendezői egyéniségnek a sorsát és jól tudom,mert megéltem sok véleményt,köztük nagyon sok ellenszenves megnyilvánulást azok részéről is akik a legtöbbet köszönhettek neki. Viszont szakmai felkészültségét,sikereit ők is elismerték,és csak a legnagyobb elismerés hangján szóltak kivételes tehetségéről.
Empirikus tény,hogy a színházi világ,vagy az irodalom nagyjait többnyire nem szeretik. Nekem is volt egy rendezőm,akit nagyon nem szerettek,de rendezései időtállóak  és mind a mai napig a színház legsikeresebb alkotásai között tartják őket számon.....De sorolhatnánk a magyar történelemből és irodalomból is a neveket. Nagyon hosszú lenne ez a névsor. Sajnos,magyar sajátságról beszélhetünk. Ugyanis,mi magyarok,valamilyen átok miatt talán /?/ valahogy nem tudjuk kellőképpen besorolni nagyjainkat,vagy szakmai féltésből,vagy egyéb emberi gyarlóságok miatt nem tudjuk vagy nem akarjuk közkinccsé tenni őket. Önző módon elfelejtjük,hogy velük mi mindnyájan gazdagabbak vagyunk......

Beke Sándor ma is fáradhatatlanul dolgozik Sok kihívás és munka vár még reá.
Bizonyára vannak még álmai. Színművek,amelyeket meg szeretne még rendezni,vagy színészek,akikkel szeretne még legalább egyszer rendezni, vagy olyanok,akikkel a sors még nem hozta őt eddig össze.... Mert energiától duzzad ma is a tenni akarása,a tettvágya.Ki akarja rendezni magából még mindazt,ami ötlettárában még benne van. Nagyon remélem, hogy látjuk még a jövőben rendezéseit a Tháliában és létrejön az elmaradt előadás is.....

Szerencsésnek tartom magam,hogy megismerhettem őt, rendezői és emberi nagyságát. Azok közé tartozik,aki sose lett hűtlen a Felvidékhez,szülőföldjéhez,sose ragadta őt el a nagyravágyás élettelen romantikája,egész rendezői karrierje alatt mindig a földön járt,a realitások talaján  mozgott. Ha kellett színházat újított mint igazgató,színészlakások után futkosott,pénzt szerzett a színház működéséhez,mert volt úgy,hogy a számlákat sem tudta a  színház kifizetni,ezért gyűjtést szervezett a közeli vagy távola falvakban,városokban.
Egy alkalommal Göncz Árpádnak kellett megkönyörülnie a Thálián és megsegítenie a keleti végeket.     

Persze,neki is voltak ellenségei,de a tőlük"nyert" élettapasztalatot munkája során "kamatoztatta." Az ellenérzések fokozottabb elszántságra ösztönözték őt.Nem csüggedt el emiatt,sőt ezek sarkallták rendezői habitusa iránti még elkötelezettebb tevékenységre és bizonyították az önmaga és mások számára kijelölt és járt út helyességét.
Számomra Beke Sándor,a legletisztultabb klasszikus rendezői alkat még akkor is,ha nagyon szereti és szerette ezen belül az abszurd színpadi megoldásokat,melyekkel felfrissíteni kívánta a cselekményt,felébresztve a néző fokozottabb érdeklődését,vagy éppen ezzel üzenni akart. Ezek az abszurd megoldások azonban sosem voltak öncélúak,és ami a legfontosabb,soha nem "lógtak ki" az adott mű klasszikus értelmezéséből. A színpadképi megjelenítésben mindíg tiszteletben tartotta az adott kort,az esetleges aktualizálásokhoz is nagyo árnyaltan és kifinomult rendezői érzékkel nyúlt.

A " Sors vezetett....." egy európai formátumú rendező hitvallása,életéről,a korról melyben élt,szakmájáról és a színházról. Egy karizmatikus egyéniség vallomása a színjátszásról és a színészekről,színházalapításról és színházvezetésről,aki professzionális szintre emelte a felvidéki magyar színjátszást. A könyv hiteles,őszinte egyben nagyon vonzó,érdekfeszítő olvasmány,olyan színházi és társasági képekkel illusztrálva,melyek hűen egészítik ki Pásztó András legapróbb részletekben kidolgozott,míves szerkesztését.