Tollas Tibor: Versek erdejében

                   Sinkovits Imrének és Gombos Katalinnak

A versek sűrű erdejében
fekszel a földön fák királya,
hozzád jövök hazátlan költő,
Baróti ledőlt diófája.

Hozzátok jövök néma tölgyek,
Arany Jánoshoz megpihenni,
Margitsziget: elsüllyedt ország,
bezárult utad valamennyi.

A váli erdő bozótjában
Vajda borongós arcát látom,
boldogtalan szerelme átsüt,
mint nyári hold az éjszakákon.

Virágok fehér fergetegje:
Üllői út kibomlott fái,
illatozó lombotok alatt
kereslek szelíd Kosztolányi.

Túl, szélbe-ringó csónakokkal,
rekettye-bokrok száz virága,
emberentúli csend vizében
Tóth Árpád álmait vigyázza.

Nyári éjjel „holdezüst ingben”,
Illyés versét a kis barackfa
lehunyt szemmel, piruló arccal
mint szűz leányka, úgy hallgatja.

Szegények szilvája: dércsípte
kökény! Erdélyi ajkát hamvas
húsoddal nap-nap édesítsd meg,
sajgó szívéhez légy irgalmas.

A ködben úszó téli fáknak
mozdíthatatlan függönyébe
kapaszkodom. Vásznát hasítja
Nemes Nagy Ágnes költeménye.

S ahol taposott útjainkat
a fű benőtte, fától-fáig
Kányádi nyomán hét határon
szökve, de eljutok hazáig.

                                                1974