Sajó Sándor: Pannonhalmán

Mint drága ékszer aranykoszorúban,
Zajló habok közt szirtes nyugalom:
A táj öléből égre tornyosultan
Úgy áll e vár, ez ősmagyar halom.

Ez itt a szenthegy: árnyas templomában
– Ó, hallod-e? – egy ezredév piheg;
A múlt kárpitját sejtelmes homályban,
Egy láthatatlan kéz lebbenti meg.

Mint csillagfény a hangtalan nagy ében,
Itt lélek jár az íves bolt alatt,
S tán porszem ring a fátylas fény ölében,
Mely még Szent István saruján tapadt…

Ez itt a szenthegy: búsak menedéke,
Csüggedt magyarnak bíztató remény,
E falak közt a munka és a béke,
Hit és magyarság lengedez felém.

Magyarság rétjén párás szénaboglya,
Őslelked érzem, ősmagyar halom!
S nekem oly jó így: csendben andalogva
Bús fejemet öledbe hajtanom…