Sajó Sándor: Magyar katonák

A szarmata síkon
Huj-huj! A turul szárnyalva
Virítson!
Huj-huj, magyarok,
Robogó viharok!
Valaha régen
Van jó ezer éve –
Tán épp e vidéken
Taposott a fényérre
Az őseitek paripája;
Fölkapva lovára,
Kantári megeresztve,
Utipor felhőibe veszve
Tán itt robogott deli hadva
Ükapátok valamelyik ükapja…

Huj-huj, ti magyar paripák,
Keselábú szép hókalovak!
Nyöszörögjön a muszka világ
Szikrát csiholó patkótok alatt!
Ti okos szemetekben
Lélek tüze lobban,
S diadal heve reszket
Feszülő inatokban.
Huh-huj, vörös ördögök!
Ti angyalok: magyar huszárok!
Az ég mosolyog, a föld dübörög,
S vérrózsa virul, amerre ti jártok…
Szuronyra, bakák!
Csak a célba, tüzérek!
Seregünk rohamát
Diadalra vigyétek!
A hősi magyar szót,
A szívekre viharzót
Szent harci jelül kürt zengje rivallva:
Nosza rajta, előre!
Sápadjon a szón, aki hallja
S menekülni se tudjon előle!

Ti erős tölgyrengetegek,
Rohanó magyar erdők!
Öntsétek harcba a lelketeket,
A vigadva kesergőt!
Ezer év sok gyásza, borúja
Lengjen lobogótok alatt,
S fojtott tüzein nekigyúlva
Irtsátok a csordahadat!
A magyar föld szíve dobogjon,
A magyar szív lángja lobogjon
Szent harcaitokban, hős daliák:
Csak rajta, előre,
Új sorsra, dicsőre,
Titeket néz most a világ!

Huj-huj, magyarom,
A világ szeme rajtad!
Újuló hatalom
Minden diadalmad;
Benned a regék csodahősét
Koszorúzza a hír, a dicsőség
S nevedet ujjongva csodálja
A magyar, a magyar
A világ első katonája!