Harsányi Lajos: Dőlj Buda, romba!
A vörös uralom idejéből
Nézem sötétlő tornyaidat, Buda!
A tűnt idők díszei feketednek egyre.
Ó mondd, hová lett tetteidről a fénylő
Ősi dicsőség?
Hol egykor idvezült fejedelmi László
Kardját remegte százezer pogány kun,
Most millió magyart rémít halálra
Egy-két Pogány, Kun.
Hol egykor Corvin Mátyás lelke világolt
S dús termein reneszánsz csodák virultak,
Most egy Korvin-Klein fürdik a vérben
S ül diadaltort.
Hol egykor úr volt ősi, szabad mezőin,
Most vérdiktátor ült a magyar nyakára.
Zsarolja kincseit s ez a rég vitéz nép
Most tehetetlen.
Keresztje, ős koronája porba döntve.
A Mogendovid lett a jelünk s vöröslő
Zászló lobog Budán… Ó ég, szakadj ránk!
S dőlj Buda, romba!