Matók Leó: Alszik az Isten
Nap-kacagású tavaszi álmom
Gyilkos kezekkel ki tépte széjjel?
Nagy sötétségben sápadtan állok,
Elfed az éjjel…
Haldokló holdnak hideg sugára
Néz rám meredten.
Merre induljak? Kire is várjak?
Rég elfeledtem…
Távol csodáknak világa rémít.
Hiába szállnék: föld van alattam,
Csavargó daccal bevallom, én itt
Magam maradtam…
Sötét űr felett szédülve állok,
Hitem elhamvadt, mint minden itten.
Fénylő sugárra hiába várok:
Alszik az Isten…
Szombathely, 1947. július 25.