Pályán Etelka: Csodára várunk

- S eljön majd egy reggel…
Győzelmi himnusszal ragyogón, pompázva,
Szívek bíborával, könnyek gyöngyláncával
Ékesre cifrázva.
Amikor letépünk remegő kezekkel minden bimbós ágat,
Amikor a Tavasz telehinti csókkal a mandolafákat,
Sóhajok selymével, vágyak bársonyával borítjuk az utat
S ünneplő szívünkkel fátyolba takarjuk a sötétlő múltat,
Mikor fölkél a Nap, ragyogón, pompázva,
Virág nyílik újra, mosolyog az Élet,
Elfogja a szívünk boldog mámor láza.
S jönnek diadallal! Jönnek győzelemmel!
… Lesz egy olyan reggel!...

S eljön majd egy éjjel
Ez ünnepek éje, mikor elhallgat a harsonák zenéje,
S titkolt könnyet isznak a gyűrt, vetett párnák,
Mikor apát kérnek az apátlan árvák,
Mikor száz asszonynak nem jött meg a párja,
S keserves csalódás kínjaiban égve,
Szállanak a szívek jajjai az égbe…
Ámde nem maradunk vigasztalan árván,
A nagy visszatérés zengő mámorában
Felragyog az égen száz áldott szivárvány.
Mert az Úr jóságos, végtelen kegyelme
Csodát teremt, minőt meg nem foghat elme,
S hogy a viszontlátás szent, ünnepi láza
Ragyogjon napfényként minden kicsi házba’;
Meghasad az égnek bársonyos kárpitja,
A mennyek csillagos, szent ajtaja nyitva,
Harsonás angyalok himnuszt hegedülnek
Míg lenn, az ámulók leborulni gyűlnek,
Ajkaikról ima zsolozsmáz a légben,
Allelujáz szférák szent dala az égben,
És a sok könnyes szem boldog ragyogása
Az övéit ott fenn dicsőülten látja!
Csoda lesz, szentséges, mert az Úr jósága
Nem engedheti, hogy ki-ki meg ne lássa
Az ő vértanúját glóriás homlokkal!
… S akik árvák lennénk, várjunk reménységgel!  
Lesz egy olyan éjjel!
                                                    1918