Sajó Sándor: Harminc év, Kelet, nyugat, Krisztus lehajtja fejét a kereszten…

Sajó Sándor:

Harminc év

Akit szerettél s ifjan elfeledtél,
El van temetve – azt hitted -, halott;
Sírját se tudva új utakra keltél,
Új álmok karja lágyan ringatott.

Tíz év után már villan egy-egy emlék:
Mosoly, tekintet, zengő halk szavak;
Húsz év multán a tűnt idők szerelmét
Madár dalolja árnyas lomb alatt.

Harminc év – s minden ég, lobog, mi rég volt,
Fölgyúl a vágy, a bú, a szerelem: -
Lelked tündöklőn fénylik, mint az égbolt
Csillagvilágos téli éjjelen…

1922

Sajó Sándor:

Kelet, nyugat

Jön napkeletrül napsugár,
Jön napnyugatról szennyes ár,
A két erő itt egybeomlik, -
Szegény magyarság benne romlik.

S a harcban – ó bús bökkenő! –
A szenny, a csúfság egyre nő,
Piszokba fúl a nap sugára, -
Ki itt él, meghal nemsokára…

1922

Sajó Sándor:

Krisztus lehajtja fejét a kereszten…

Fölöttem titkos végtelen világok,
Mellettem itt lent Krisztus-feszület;
Az éjtszakában csüggedt szívvel állok:
Tiprott igazság, vérző becsület.

A magyarságom sors bitangja már rég,
Az emberségem száz sebbel siránkol;
Az én utamra ráfeküdt az árnyék
S peregve hull az őszi könny a fákról.

Az éjtszakában lázadozva állok,
Száz kérdés fojt s a mindenség süket;
Ha megváltotta Krisztus a világot,
Hol vagy, igazság, hol vagy, becsület?

Felelj, nagy égbolt! Krisztus nyisd ki ajkad!
Vígság szüretjén hol van az én gerezdem?
- Ott fönt a titkok végtelenje hallgat,
S Krisztus lehajtja fejét a kereszten…

1931