Erdélyi János: Szondi Drégelben

Másé már a mező, csak a vár Szondié;
Egy út van előtte még: – az egek felé.
Az oroszfalvi pap fehér kendőjével
Integet a várba békesség hírével.
«Márton pap, üdvözlégy! Drégelnek várában;
Mi hír van ott alant Ali táborában?» -
««Jó Szondi, ha tudnád, mily tenger nép van ott…
Soha nem bírod meg ezt az állapotot!»»
«Jó Márton, akármily tenger nép vagyon ott,
Megkísérti lelkem ezt az állapotot!» –
««Ó, Szondi! Drégelnek vára fügefészek,
Lelkedre vesznek itt a drága vitézek!»» –
«Legyen bár Drégelnek vára fügefészek,
Emberek dolgánál nagyobbakra nézek.
Késő nekem minden tanácsot javalni,
Elvégezném, hogy én itt fogok meghalni.» –
««Isten veled Szondi!»» – «Isten veled Márton!
Köszöntsed utolszor minden jó barátom!»
És Szondi lelke a várnépen elárad;
Kiki a legvégső dolog körül fárad.
Csak két gyönge ifjú szakadoz búvában:
Szondi Györgyért való méltó nagy búvában.
««Szondi ne hagyd el a két dalos apródot,
Juttass nekünk is a vitézségre módot;»»
De Szondi megfeddi a két szép ifiat:
«Soha se sírjatok jó Szondi György miatt.
Ti meghalni korán nem jöttök énvelem,
Hanem sorsotokat bízvást elrendelem.»
És két török foglyot mindjárt előhívat:
«Reátok bízom e két dalos ifjat;
Vigyétek Alihoz, kérjétek nevemben,
Gyakorolja őket vitézség ügyében.
Temettesse velök halandó részemet;
Mert látni fogják itt én szörnyű estemet.
És legyen temetőm ama szomszéd orom,
Hogy Drégelt halva is láthassam olykoron.»
Szóval e szót mondván Szondi György, csakhamar
Nagy derék ostromot kiállani akar.
S ezzel mind a négyet útjára bocsátja, –
Mind a négynek vörös skarlát a ruhája.
Még vörösb a várban föllángoló máglya,
Hol kincseit Szondi a tűzbe dobálja;
S legvörösebb a vér, a mely forr özönnel,
Átvervén lovait kurta hegyes tőrrel…
Leng azonban büszkén a nemzeti zászló;
«Meghalni hazáért» a várbeli jelszó…
Egyszer csak az hallik, hogy dörejre dörej,
És látszik a dárda hős Szondi kezében,
A mint ki-kivillan füstnek fellegében.
Látszik a hős, a mint testről testre halad,
Majd térden állva ví törött torony alatt:
Míg fejét a várból elveti egy török,
S Ali táborába feje alágörög. –
Ezután nem látni halottnál egyebet:
Emelje magához Isten lelkeiket!
De fölriad a mély hallgatás a völgyön;
Kit illet e végső tisztesség e földön?
Szondi vitézségét török had tiszteli,
Két énekes apród búsan énekeli.
Szomszédhegyen ott van hősi temetője,
Zászló, írott kopja szól messze felőle.
Legalább volt neki két dalos apródja,
Legalább lesz onnan Drégelt látni módja;
De a két énekes apród az örök hír,
De a szomszéd orom elenyészhetlen sír!