Duma-István András: Erdély megszólalása

Turcsány Péternek a Duna mentébe

A fejér tenger beborított,
Mint halottat, úgy eltakart,
Csak kutya hallik, ki ugatott.
Ki még szeretetből se mart.

Fent égen ragyognak csillagok.
A testvérekkel beszélni.
E fejér tenger szép vászanyán.
Ma megszólalnak hallottan.

Se sátram nincsen, se pokrócom,
A szép szigeten megnyugszom.
A fejér tenger virágait ma hallhatom.
E fekete szép csillagfényeket látom.

A tenger felett szép virágok
Az estében is csillognak.
És érzéseim, mint megállnak.
Gyönyörködöm, amit hallok.

A sziklák teteire szállva
A halók szólnak kacagva:
E farkasok a nagyvilágba!
Érzések nélkül meghalva.

Ez rémületnek körülménye,
A halálnak ébredése.
A kőszikláknak nekiütve.
A zuhanásban megszökve.

A testem ásment még vergődik,
Csak lábaim vannak kötve.
Az ólam húzza a testemet,
Mi közben, lelkem megszökve.

A halók ásment ordibálnak,
A farkasokkal repülve.
Az ólam alatt lábra állok.
A Turultól felemelve.

2004. január