Ferke Ágost: Jó az Isten…
Jó az Isten: megmaradtam.
Csoda történt! – suttogják az orvosok.
S ráfogja a kedves-testvér,
Mert zsebemben feszületet hordozok.
Én nem tudom, nem kutatom,
Úgy történt-e, vagy talán csak képzelem,
De egyszerre felüdültem,
Mikor mondták, hogy miénk a győzelem.
No, azért még nem vagyok jól…
Ezt a sebet ugyan ki nem heverem!
Nem akarlak rémíteni:
De más írja tollba mondott levelem.
S nem kapok fel többé, lelkem,
A prüszkölő, ficánkoló „Ravaszra”
De azért az eke után
Elballagok fél-lábbal is tavaszra.
Majd a többit ti végzitek!...
Azért tűrtem éhséget és hideget,
Azért váltam nyomorékká:
Hogy épségben megtartsalak titeket!
Nyisd ki csak a kaput bátran,
Ha zörget egy fehérhajú idegen;
Odabenn majd ráismertek:
Én jöttem meg – bottal, bénán, betegen.
1918