Sinka István: Szent-Mihálykor

Járomszeg nyolc volt,
kettő nincs meg;
a cselédházról, ahol laktál
eltűntek a fakilincsek;
egy ekekulcsot a vakrozsda
szétmart… és a négy ökröd is
be-be szökdösött a rozsba.
Ezért itt hagyod három tyúkod
s viheted a pereputtyod,
- szólt a kasznár Mihály-napkor.
S a cseléd, mint a fafejőke
hallgat és áll… hogy merne szólni:
a kasznár félisten előtte.
Aztán az erdész is zajong:
- loptad a fát fagyos bitang
s most reszkess úgy, mint nyárfalomb.
Tán azt hitted az elmúlt télrül,
hogy Mihály-napra majd elévül?

Szegény cseléd, remeg szája,
ölelgetik a csúnya rémek,
az, hogy árván kell nekivágni,
mint őszi dongó a messzeségnek.
Az életét, hogy kifosztják lassan,…
minden sorsnál halálosabban.
Ám mit tehetne mást kínjában,
mint topog két nagy csizmájában.
Mert számolni kell Szent-Mihálykor,
annak, kit a major kivet –
s minden megtartott számadásnál
a temető közelebb siet.
Jön, bólint… ökörnyál a fáin,
- övé mindig a végső szó
az idegen grófok tanyáin.
Hisz Mihálynapkor egyben, másban
kezdődő levélhullás van.

                     1939