Szalóky József 1848-as honvédőrnagy levelezése –későbbi feleségével, Szentpétery Júliával
Az aradi börtönben raboskodó honvédőrnagy dandárparancsnokot előbb akasztófára ítélte Haynau vésztörvényszéke, majd később kegyelem útján csökkentették a büntetést 16 évi várfogságra. A fiatal tiszt börtönbe szállítása közben ismerkedett meg a Szentpétery család Júlia nevű leányával. Az ismeretségből szerelem, mátkaság, később hosszan tartó, boldog házasság lett. Ennek a szerelemnek az emlékét őrzi az Egy aradi fogoly levelezése menyasszonyával című könyv. 1856. július 20-án Aradról értesítette menyasszonyét: „Igen szeretett, imádott Júliám! Élek és – szabad vagyok!”
Arad, 1850. december 12.
Nagysád angyalok körében nőtt fel, élete eddig gyönyör és boldogság volt, azért nem képzelheti lelkem megrázkódtatását angyali sorait olvasva.
Amennyi fájdalmas tapasztaláson mentem át néhány év alatt, hogy részvétet földi lénytől remélni már nem mertem, sőt még azon örömöket is, miket valaha élveztem, inkább álomnak, semmint valónak kezdtem képzelni.
Nem tudok oly gyávát, kit az ég ily vigasztaló angyala hőssé nem tenne a tűrésben. Pedig mennyivel kevesebb bátorság kell a süvöltő golyók zápora között nyugodtan állani, mint ily hosszú időt szenvedésben, megaláztatásban, cél nélkül tűrni s még bizonytalanabb jövőnek bátran elébe tekinteni.
A bátorság ritkán érdem. Leggyakrabban v életlenség. Én hónapokig néztem szembe az erőszakos halállal, nem értem a hadjárat alatt, midőn annyi ezren nyugodtan, ifjan, hősiesen haltak meg, kit semmi cél nem kötött az élethez, egy nagyszerű eszmét kivéve, mely velünk együtt letiportatott. Nem a csatatéri halált értem tehát, az Isten szabad ege alatt, annyi bajtárs közt, – egy golyótól érve, meghalni dicsőn! De elítéltetni, akasztófára mint egy gonosztevő, kiállni, ha nem is a halálfélelmet, – mert hisz ideáljaim, vezérjeim, szent martirjaim erre adták a példát, hogyan hal meg egy magyar szabadsághős, – de mégis, nem tagadom, hogy a gondolat reám borzasztó volt. Aztán megkegyelmeztetni s egy hosszú fogságra ítéltetni, ez borzalmas. De életfilozófiám hű maradt hozzám. Hű azon pillanatig, míg a hideg ész működése meg nem szűnt. Csak azóta érzem, mi a szabadság elvesztése, mily kínos a gyermeki tétlenségbe és függésbe visszataszítás. De az ég igaztalan nem lehet, megadja szabadságomat, bár talán csak azért, hogy meggyőződjem: angyalok nem várnak reám.
Sógorom, M. A.. szavát adta, hogy pár hó múlva szabad leszek. Ismerem őt, hogy szavát megtartandja.
Ha a föld legnagyobb boldogsága után nem vágynám, itten helyzetemet még kellemesnek is mondhatnám. 216 bajtárs között mindig találhat az ember, kihez melegebb baráti viszony köti. A várban éjjel-nappal szabadon járhatunk, a városba kimehetünk. Lakásom kényelmes, néhányunk számára a várparancsnok sajátlakása felét engedte át.
Nem tudom, természetünk-e, vagy az ég maga nem képes bennünket kielégíteni? Munkácsról elkívánkoztam, most mily örömmel mennék oda vissza! Oly sokat szeretnék még írni, oly sokat megtudni, mi nagysáddal és körében történik.
Engedje meg, hogy gyakrabban közölhessem gondolataimat, és engedje remélnem, hogy néha legalább válaszával boldogítand.
Csókolom nagyságtok kezeit és üdvözlöm mindazokat, kik rám emlékezni szíveskednek.
Mély tisztelője
Szalóky
Szentpétery Júlia válasza – Szalóky Józsefnek
Halmos, 1851. augusztus 27.
A történtek óvatosságra intenek. Míg Csengerben voltam, itt holmijaimat kikutatták. Az volt a szerencse, hogy az a szolgabíró, ki ezzel meg volt bízva, jó ismerősünk és becsületes magyar ember, Újhelyi László, előre tudatta ezt, s így mikor két zsandárral ideérkezett, már semmit sem talált, mert anyám minden irataimat, rajzaimat, emlékeimet a tűzbe dobta. Összeesküvésről és titkos tervekről nem volt ugyan ezen iratok között semmi, de annál több forradalmi emlék, hírlapok, költemények, arcképek, melyeket végtelenül sajnálok. Kedves Józám, csakis az ön leveleit tudta megmenteni.
Mi vár reám, nem tudom, de legyen bármi, nyugodtan tűröm, mert nagyobb fájdalom már nem érhet, mint atyám haragja, mit magamra vontam.
Leveleimet a postán felbontják, tehát kérem leveleit ezentúl Németh Eszter név alatt küldeni és a kétfejű sas pecséttel. Leveleimet más postán adatom fel. Most végzem, mert az alkalom, mely visz, vár, Isten önnel!
Németh Eszter
Ui. Az ígért verseket most nem küldhetem. Teleki Blankát Karacs Terézt és harminc egyént elfogtak.