Kiss S Jenő: Szomorú ősz

Nagyon régen volt az ősznek
Ily szomorú képe:
Kedvességét honfi-bánat
Össze-vissza tépte;
Minden helyen néma csend ül,
Csak sóhaj kél szárnyra,
Az aggódó szívek mélye
Magyar fegyver diadalát várja.

Sárguló lomb suttogása
Gyász, búsongó ének;
Vigaszt nem ad a milliók
Megsebzett szívének.
Mert amikor a könnyes szem
Leperegni látja:
Vele együtt hull a vérünk
S fájó lelkünk kimondhatatlan bántja.

Hervadó lomb szemfedőként
Borulj minden sírra,
Amely fölé magyar hősök
Neve lesz majd írva;
Takard be a rögöt csendben,
Mely sok vértől ázott,
Hadd legyen a hősök álma
Idegenben mindörökre áldott!