Weöres Sándor: Elesett katonák
Nagy darabot hasít ki az égből,
messzire fut ez a fekete sáv előttünk:
ott sejtjük az erdőt, asszonyaink
bólogatnak, sziszegnek a szélben.
Szivacsos levegőben, ködből csepegünk,
odalenn serceg a folyó,
érik a hulla,
csupa víz a tarló,
szörcsög, mozog a hulla.
Előttünk, mögöttünk, köröttünk villogott a fém,
fölbukfenceztünk, egymásba gabalyodtunk.
Marcangolt húsok, széthasadt fejek:
nem mi vagyunk, ne kérdezz tőlünk semmit,
nekünk nem szóltak semmiről,
nem lesz velünk semmi.
Nem mozgunk: mozog a hulla,
harmatos a rét, zsíros a szántás,
iszik, eszik a hulla.
Varas partok közt, lucskos cserjék közt
csúszva kúszik a folyó,
távolról hangzik a kutyavonítás,
asszonyunk levelet vár,
a kicsi alszik, mosolyog.
Cafatos a hulla.
Kásásan folyik a hulla.
Mozog a hulla.