Nógrádi Gyula: Ki volt a hős?

Még iskolába járt a szőke gyermek,
mikor kitört a rút, gaz háború,
s nem ismert csókot, lányt, forró szerelmet
a sápadt arcú, ártatlan fiú.

Apját elvitték szerbek ellen, messze.
Az édesanyja minden este sírt.
Hiába várták esdve, szívrepesve,
hiába várták Klenákról a hírt.

A hős honvédok hulltak, egyre hulltak,
minden golyónak vasból van szíve…
Klenák alatt új sírok domborultak,
azért nem jött hír onnan már ide.

- Édes anyácskám! Könnyeidnek árját
hiába ontod, az már mit sem ér.
Ha itt is hagyta apa a családját,
ne félj anyácskám, lesz mindig kenyér!

A szőke gyermek állott a szavának,
egy hosszú évig volt bőven kenyér.
De egyszer, ismét kellett a királynak
sok gyalogos, trén, huszár és tüzér.

A sápadt arcú kis diákgyerekből
olyan hős honvéd lett, mint apja volt.
Mennyi kozákot vert ki a nyeregből,
ha az ellenség rájuk lovagolt.

Klenáki hősnek özvegye, az Égnek
buzgó imát küld: Segítsd, ó, Uram!
Ne érje baj és ártatlan szívéhez
soha ne érjen gyilkos, vad roham.

Szegény, bús asszony, nincs imádnak haszna.
Az Isten alszik évek óta már,
az Ember őrjöng: önmagát aratva
s faját pusztítja, mint a döghalál.

A szőke gyermek halvány arca most már
örökre halvány lett, miként a hó.
Mikor rohamra mentek a szorosnál,
Uzsok alatt, ott érte egy golyó.

Édesanyjához szállt a sóhajtása,
mikor utolsót dobbant a szíve.
- Anyám! A hős Te vagy! Az Isten látja!
Egész világod dőlt a semmibe!

                             1919