Kosztolányi Dezső levele – menyasszonyának, Görög Ilonának

Budapest, 1912. június

Virágom.
Kecskemétről megjöttem, siker, taps, mulatás után.
Hajnalban Nyáray Tónival beszélgettem rólad, a hotel szobájában. Szivarozva. Mélységesen szeretlek. Voltak olyan pillanataim, amelyek gyémántok és rubinkövek az én örömtelen és keserű életemben.
Csak jó lennél. Csak a jóságod mellettem és az érzésem mellett állna.
Nézd, Virág és Lélek, minden ostobaság, de az hogy két ember okosan, tisztán szeresse egymást, már raison és bölcsesség.
Én út vagyok a földön, ezt érezned kell, s akármi történik, ne félj. Nem halok, meg a képedért, de szerelmes vagyok; talán nem is beléd, hanem a saját szerelmembe.
Most Lovranába megyek egy hétre. Addig írj a pesti címemre. Leveleim utánam küldik. Mihelyt megérkezem, sürgönyzök.
A tenger mellett sokat akarok dolgozni. Írj, Élet, meddig maradsz ott, de inkább jöjj le hozzám a tengerhez. Belemártalak a vízbe, és megszentelem vele az egész Óceánt. Ah!
Csak már itthon lennél.
                                               Barátod, testvéred, fiiad
                                                                           Desiré