vitéz Somogyvári Gyula: Ábel a Tiszaparton

Bátyám, ne bánts és ne szorítsd a torkom,
amért a véred, testvéred vagyok!
Hát az se volt még elég, szörnyűségnek,
hogy jég vert el s a házunk porig égett
s az Isten és a hit is elhagyott?

Bátyám, eressz, hisz egymagad maradsz itt
e tíz csapással sújtott bús rögön!
Mi hasznod, hogyha többé nem vagyok,
mi hasznod, hogyha én is meghalok
a vérem piroslik majd az öklödön?

Bátyám, vigyázz, a testvér vére: szentség
s hogyha kiontod: mind fejedre hull!
És hallgassad csak: régen elrabolt
húgunk Erdélyből újra fölsikolt
s mi egymást öljük irgalmatlanul?

Bátyám, megállj, ne ölj meg… jaj, ne még!
Öcsénk hörög a rabhatárokon…
s te engem ölsz, te engem fojtogatsz?
kipusztulunk, ha egymagad maradsz,
bátya, ne még… jaj… bátya, irgalom!