Adler Franciska: Megjött a Laci

Három éve már, hogy
hírt se hallott róla,
Muszkaország földjén
fogoly volt azóta.
Három éve már, hogy
siratta az anyja,
azt gondolta, abba
már sohase hagyja:
„Meghalt a Laci!”

Hát ahogy ma, miként
szokta így déleste,
csibéit, tyúkjait
hívogatja össze,
valaki hátulról
lefogja a szemét.
„Ki az?” – jaj, s megfogja
Laci fia kezét.
„Jaj, te vagy, Laci?”

Hullik a szakajtó
az anyja kezéből,
sikoltás tör elő
szabadult melléből:
„Megjött!” s reáveti
magát gyermekére,
csóknak, ölelésnek
már soh’sem lesz vége.
„Megjött a Laci!”

„Megjött!” – hangzik végig
a falu utcáján,
s visszhangzik asszonyok,
lányok, ifjak száján.
Csoportok állnak ki
a házak elébe,
alig várják, kezet
hogy fogjanak véle.
„Meghízott? Lefogyott?”
kérdezik egymástól,
vajjon mi hírt hozott
nagy Muszkaországból?
„Szervusz, hé, Laci!”

Mikor elereszti
édesanyja karja,
köszönti szomszédok
apraja és nagyja.
Kezét szorongatják,
vállát veregetik,
az anyja örömét
mind-mind megkönnyezik.
„Megjött a Laci!”

Csak egy leány fut be
vérpirosra válva
házuk belsejébe
a Laci láttára.
„Milyen nehezen várt
e percnek jöttére!
Megjött a boldogság!
Eljött, itt van végre!”
„Megjött a Laci!”

              1919