Csákváry Zoltán: Üzenet egy tömegsírból

Ünnepre hívó harangok szavával,
Szónoklattal és templomi imával
Hősöknek áldoz ma a nagy világ.
Az élők virágerdővel borítják
Elesett katonáink hősi sírját,
…Az én síromra nem jutott virág…

Hol Gül Babának ezer rózsa termett
És minden jöttment hitvány idegennek
Télen nyáron zöldült a cserfaág…
Horpadt síromon vad családok nőnek,
Egy vödör meszet kaptam szemfedőnek,
…Az én síromra nem jutott virág…

Véres fejjel, fakó kísértet arccal,
Elnyűtt zubbonyban, sáros rossz bakancsban,
Ha mégis megjelennék köztetek,
Éjféli órán hazajáró lélek,
Kiről nincs szobor és nincs hősi ének:
Hányan mernétek nyújtani kezet?

Velem nem illik rokonságba lenni
A múltat szidni kell, vagy elfeledni…
Lássuk, ha tudtok, hát felejtsetek!
De mégis, hogyha szó esik majd rólam
S a fiam megkérdezné, hogy ki voltam,
Mondjátok el, amit ma üzenek.

Mondjátok el, hogy engem úgy neveltek,
Hogy higgyek azoknak, akik vezetnek,
Mert ki magasan ül, az messzebb lát.
Kizsákmányoltak? Éhbérrel fizettek?
Én azt is láttam, amit építettek:
Templomot, hidat, utat, iskolát…

Mondjátok el majd, hogy én is ott álltam
E rajtam lévő halotti ruhában,
Hozsannát zengő Kassa piacán…
És ez a bakancs vitt el Kolozsvárra,
Ahol egy nép virágesővel várta
Ki előttünk járt az idők során.

De akkor már a világ lángban égett
S mikor veszélyben volt az ősi fészek,
Én nem kérdeztem: ki gyújtogatott?
Oltottam úgy, ahogy a tüzet oltják
Teljesítettem ezer év parancsát:
„Harcolva védd azt, aki elhagyott…”

S a lángtengerben, részeg, véres táncban
Fogcsikorgatva hittem a csodában,
Hogy a vörös hó és iszap alatt
Már hajt a búzaszembe rejtett élet,
Tavaszra váró örök szent ígéret…
A tél győzött… s a tavasz elmaradt…

Ezt mondjátok majd annak, kik még élnek
Kik virrasztanak, várnak és remélnek
És a gyermekeknek, kit zsarnok nevel.
Mondjátok el, hogy nem várnak hiába,
Napsugaras, szent, tavaszi csodára
Mikor élő a holttal ünnepel.

Addig pedig, fakó kísértetarccal,
Elnyűtt zubbonyban, sáros rossz bakancsban,
Csak hallgatom a patkányok dalát.
Szép fehér nyájban rút fekete bárány,
Vörös szentek közt zöldhajtókás sátán,
Kinek sírjára nem jutott virág.