Dr. Csalogovits József: Babonás népi hiedelmek a táltoslányról, az ördögről és a boszorkányról

    A bortolvaj táltoslány

Lengyel Zoltán öreg szekszárdi szőlősgazda mondotta el, hogy fiatal legény korában csatári tanyájukról valaki titokzatos módon hetek óta hordta a bort. A tanyaajtón nyoma sem látszott annak, hogy erőszakkal nyitották volna ki, a présházban is rendbe találták a holmit, az egyik hordóban napról mégis kevesebb lett a bor. Egyik éjjel aztán apjával elhatározták, hogy végére járnak a dolognak.
Kiérve a tanyához, az ajtót nyitva találták. A pincéből gyertyafény szűrődött ki. Amint lábujjhegyen beljebb kerülnek a tanyába s leosonnak a pince lépcsőn, látják ám, hogy a hordó előtt egy gyönyörűszép leány áll, teljesen meztelenül, mellette pedig egy nagy dézsa, amibe a lopott bort éppen elvinni készült. Csodálkozásukban egyikül elcsúszott a lépcsőn, zajt ütött, mire a lány ijedtében elkiáltotta magát: Jézus, Mária segítsetek! Ez volt a veszte, mert amint később sírva elmondotta, azt kellett volna mondania, hogy „Hip-hop, ott vagyok, ahol akarok.” Akkor eltűnhetett volna.
A lányt felöltöztették és hazavitték. Pár hétig ott volt a háznál és elvégzett minden varrómunkát. Kiderült az is, hogy bogyiszlói táltoslány. Egyik napon nyomtalanul eltűnt.

    „Ördöge van.”

Az alábbi történetet Szarka György 28 éves kápolnapusztai születésű múzeumi szolga mondotta el 1937 szeptemberében.
„Gyermekkoromban, Kápolnapusztán hallottam, hogy Hetési József ottani uradalmi kocsisnak ördögei voltak. Azt beszélték róla, hogy reggel, amikor a többi kocsis az istállóban javában dolgozott, ő csak sétált lovai alól mégis eltűnt a trágya. a lovak rugdalóztak, nyihogtak, a körösztfára akasztott zablák csörögtek, – hogy mitől azt senki sem látta – a lovak mégis fényes, tiszták lettek. A sorpor is mind ott volt a helyén, mintha a kocsis tényleg megtisztította volna a lovakat.
Az ördögökkel azonban baj is volt elég. Állandóan foglalkoztatni kellett őket, mert különben a gazdájukat bántották. Ha nem adott munkát nekik, rágalmazni, csipkedni kezdték. Ha más munka nem akadt, a Dunáról rostában hordatott vizet velük egy hordóba. Étkezéskor az első falatot mindig az asztal alá kellett dobnia, mert különben belepiszkítottak volna a tányérjába. Ha elment valahová és meg akart szabadulni az ördögöktől, egy öreg szilfába fúróval lyukat fúrt, beleparancsolta őket s hogy ki ne jöhessenek, a nyílást egy keményfa dugóval elzárta. A lyukba zárt ördögök egyesek szerint piros bogarakhoz hasonlítottak. Máig is élnek emberek, akik ezt bizonyítani tudják.
Az ördögök egy fekete tiknak a tojásából lettek, úgy hogy a tojást a kocsis a bal hóna alatt költötte ki. A kápolnaiak még ma is ördögnek tartják az ilyen tojást. Nehogy a benne lakó ördög a háznál maradjon, az ilyen tojást bal kézzel átdobják a háztetőn a szomszédba.”

    A fekete tehén alakjában járó szalmaszállá voltozott boszorkány

A szekszárdi park öreg csősze, Sánta bácsi mesélte az alábbiakat:
„Legénykoromban történt, alig, hogy kiszabadultam a katonaságtól. Egyik este meglátogattam az ángyomat. Vacsoránál ültünk, kiakarok nézni az ablakon, hogy besötétedett-e már, hát látom, hogy egy nagy, fekete tehén néz be az udvarról. Ángyomnak nem volt tehene, így hát – fejszével a kezemben – meg akartam nézni a tehenet. Mire kiértem az eresz alá, a tehén eltűnt. Aznap este még kétszer nézett be a tehén az ablakon. Mire elzavarhattam volna, azonban megint csak eltűnt.
Vacsora után hazakészülődtem. Amint az országúton a szomszéd falu felé megyek, egyszerre csak lépteket hallok magam mögött. Hátrafordulok, – hát látom a tehén jön utánam. Mire elindulok, hogy elzavarjam, – mintha csak a föld nyelte volna el, – nincsen sehol. Hazáig háromszor is el akartam zavarni a fekete tehenet, de mindig eltűnt.
Másnap reggel hallom az ángyomtól, hogy éjjel valami nagy, nehéz test megnyomta. A rákövetkező éjjelen megint eljött a fekete tehén, akkor azonban már otthon volt az ángyom ura. Mielőtt lefeküdtek volna, tisztára kiseperték a szoba padlóját, mire pedig az asszony elsőt nyögött, az ura hirtelen kiugrott az ágyból, bal kezével kirántotta a gatyamadzagját és bekötötte vele az ajtót. Ugyanakkor a kulcslyukba egy gerezd fokhagymát dugott. Mire világot gyújtottak, a fekete tehén már nem volt sehol, a padló közepén azonban egy szalmaszál feküdt. A szalmaszálat aztán baltával dirib-darabra vágták. Másnap reggel hallották csak, hogy a falu boszorkányát, egy hetven éves asszonyt, felaprítva találta meg az éjjeliőr az utcán.”

Ethnographia – Népélet A Magyar Néprajzi Társaság Folyóirata XLIX. évf. 1938. 1–2. szám