Agyagfalvi Hegyi István: Székelyek romlása

Hol kürtök rivalltak
A völgyeken átal,
Hol a rabonbán járt
Győzelmes hadával,
Minden bérc tetején
Hol őrtüzek égtek,
Pirosra festvén
Alját az égnek, –
Erdőknek mélyén
Szikláknak árnyán,
Ahol tanyázott
Sötétszívű Ármány,
Erdők tisztásán,
Hűs forrás mellett,
Hol az őskőnél
Összesereglett
Csabának népe
Győzelmet esdve,
S fehér lő szügyét
Az igaz ügyért
Kiomló vére festé veresre, –
Hol állt a máglya,
Feltört a lángja
S a füstje az égre,

Míg serény boncok
Vágták a koncot,
Mígnem meglátszott
Jövendő képe, –
A harctereken, hol férfierények
Virágai nőttek
S más dolga nem volt
Gyermeknek, nőnek:
Koszorút fonni a győztes erőnek, –
Székely daliáknak
Sírjai mentén,
Kik szabad földbe
Tértek meg rendjén,
A völgyön, a bércen,
A sírokon átal
Egy nagy bús panaszt hord
A szellő magával:
Vége e népnek!
Nincsen már székely!
Csaba népének betelt a sorsa,
Megdőlt a véghely!
Évezreden át hol fegyverben állott
Maroknyi népe
És sohse félve,
Bátran dobbantott sorsa elébe:
Csüggeteg árván,
Halálra válván,
Összetett kézzel,
Ásott sírjánál
Ott áll a székely!
Senkije sincsen,
Aki segítsen!
Elhagyta ember,
Elhagyta Isten!
El a reménység,
El a bátorság,
El a nagy világ,
El Magyarország!
Betegen, búsan hóhérkezekbe’,
Élve lesz, élve lesz sírba temetve!

II.

Kínját nem érzi senki fia,
Ily cudarul kell most
Meghalnia!
De érzi az őstölgy
És érzi a rög,
Ríka sírjánál
Az erdő hörög,
Halk zokogás kél
A lombok alatt,
S nem köveket hajt,
De kővé vált jajt
Görget alá a bérci patak!
Kínját nem érti
Az, aki él,
De érzi a vén cser,
Az ág s a gyökér,
Gyökerek alján
Érzi a por,
Porló hun szívek
Sírja alól…
Vijjogó vércse
Képibe’ ott
Jaját jajongja
Az ősi halott,
A székely síkon, hol
Nemere zúg
Atilla harsog:
„Talpra fiúk!
Talpra az élő,
Talpra a holt!
Talpra, ki van,
Talpra, ki volt!
Haljon az élő,
Éljen a holt!
De az legyen úr itt,
Csak, aki volt!”

III.

…Szavát nem érti
Senki fia,
Így vész el, most vész el
Ős Hunnia!
Utolsó hunoknak
Sírja felett
Nem sír már más, csak
Az őszi szelek,
Napisten csókjain
Kél a virág,
Szíveitekből,
Hun daliák!
Tovább megy a Hold,
Tovább megy a Nap,
S Hunnia porlad
A sírok alatt…