Csighy Sándor: A havas hű marad
Erdély, vérző gyöngye az ősi ékszernek,
óh, be kár, hogy benned jövevény madarak
s nem sasok fészkelnek.
A sasok eltűntek viharok sodrával
s nem játszanak többé napsugárban fürdő
hegyeid fodrával.
Fehéren szikrázó havasok ormára
lelkünk jár csak vissza, kemény, harcraedző
bajnoki tornára.
A kis sasfiókok, didergő csepp árvák
fészkükből kiűzött, idegenben küzdő
apáinkat várják.
A havasi gyopár már kalaphoz vágyik,
a fenyvesek lelke bánatba merülve
gyászdalt furulyázik.
Nem visszhangozza a székely dalok hangját.
Megvet, gyűlöl minden fészekre vadászó
korcs, mihaszna bandát.
Idegen fejszéknek, ha csapását hallja,
a sasokra gondol és felrémül sírva
az orgyilkos zajra.
És ha holtan dől ki egy-egy fenyőszála
mint fájdalmas anya meggyilkolt fiára,
úgy hull búsan rája.