Móra László: Katonalevél

Szürke, bánatos, ellopott napok
Tengersok könnyét gyűjtöm csendesen…
S lelkemmel mégis megbékélt vagyok.
Ne sírj kicsikém, drága kedvesem!

Hosszú éveken Nélküled élek,
Szíved verését nem hallgathatom.
De minden órám minden percének
Álomcsókjait neked adhatom!

Mert ebből élek négy egész éve
Mint bilincselt rab idegen földön…
Sok sóhajomat mind egybetéve
Imába, dalba, könnyekbe öntöm.

S lelkemmel mégis megbékélt vagyok,
Mert érzem forrón, hogy vársz, hogy szeretsz…
Látom, tudom, hogy a kis galambok
Harmatlelkébe kincset hintegetsz.

Bízva remélek tovább, szüntelen:
Egyszer az Isten csak hazavezet!
Hogy a boldogság összejön velem
S újra enyém lesz, ki engem szeret!?

                       1918