Bárd Miklós: Vae victis…

Vae victis! Fordul majd a szél,
Jaj a győzőnek, aki fél!
Rabolnak, dúlnak-fúlnak, félnek –
De hangosak immár a végek,
Kinyílt a szívek tavasza.
Föl táncra végbeli vitézek!
Sírnak se jó e zug-haza,
Tágítsuk, hogy téres legyen
A végeken.

A végen széles a világ,
Ott nyílik a szép vérvirág.
A végház szellős, mint a sátor,
Ha fölszedik, jókedvű vándor
Akár a sólyom oly szabad.
Viszi a győzelmet magával,
S a vérvirágos hantokat.
Áldott, ki ott szép véget ér,
A végekért.

A végen váltig áll a bál,
A tánchoz téres szálla jár.
Ropják a végbeli vitézek,
Tágul a zug, s kik hosszan élnek,
Meglátják még a végeket
Partján a Duna kék vizének
S az álmos nagy hegyek felett,
Hova most sírva néz a szem
A széleken.

Vae victis! – Fordul majd a szél,
Akkor a vén Kárpát beszél;
Pokolra innen csürhe népek!
Három a tánc, ti jó vitézek
A diadalmak tavaszán!
S miként hegyomlás görg a mélynek,
E viharlátó vén szaván,
Le zúg a harc félelmesen
A széleken.

                         1919