Ady Endre: Ünnep a Dombon

(Agg maradék gyülemlett,
Hírmondói a valaha soknak,
A régi sasoknak,
Kik itt a Dombon várták
Lengyel határ felől
Ez napon a kigyúladt fáklyát,
Tán több, mint negyven éve.
Sziveket és sarukat
Reszketve és mormogva oldtak:
Libertás-zászló lobogott itt,
Midőn gyermekek voltak
S győzőn vert a verőfény
Ott fönt, a Domb merész tetőjén,
Hova roskatag lábbal
Most ünnepelni kéne menni,
Öregesen emlékezni.
Még a Domb aljáig sem érnek
S fönt fáklya gyúl és fáklya alszik
S bús, erős, ifju torkokból
Így veri le őket az ének:)
- - - - - - - - - - - - - - -
Utánunk ne jöjjön,
Egyszer aki látta,
Hogy ezen a Dombon
Mint gyúladt a fáklya.
 
Kik nagy lobbanásnak
Hamvadását látták,
Azok halálára
Oltunk most mi fáklyát.
 
Szép Libertás-zászlót
Kik óvni nem tudtak,
Most halón, sír szélén
Ünnepet hazudnak.
 
Ünnepetek nem kell,
Nem kell semmi emlék,
Mi mindent másképpen,
Kurucabban tennénk.
 
Ha Rákóczitoknak
Tiszte már nem vót itt,
Mért nem hoztatok volt
Egy különb Rákóczit?
 
Ha most a magyar Föld
Tele búval, gyásszal,
Mi jót csinálhattok
Egy vén búsulással?
 
Mi majd másként kezdjük,
Bizony másként kezdjük,
De nem az aggokkal
S túlélőkkel együtt.
 
Ez a siralmas Hon
Fog még kapni észbe,
De nem fog befúlni
Az emlékezésbe.
 
Lakodalom lesz még,
De azt mi csináljuk
S alkudó úrékat
Nem Majténynál várjuk.
 
Öregek Domb alján,
Fiatalok Dombon,
Öregek emléken
S fiatalok gondon.
 
De a gond megváltás
És irtó a példa
S ha a Ma bilincses,
De sohse lesz léha.
 
Mink megöregedni,
Hogyha karunk ráért,
Emlék-ünnepeknek
Nem fogunk okáért.
Vagy törünk, csinálunk,
Vagy nem lesz itt semmi,
De nem fogunk titkon,
Vénen ünnepelni.
 
A Domb még mindig szűz
S új ének az ének,
Most már a sor rajtunk,
Pusztuljatok, vének.
 
Öregek Domb alján,
Fiatalok Dombon,
Öregek emléken
S fiatalok gondon.