Zoltai Lajos: A debreceni viselet a XVI–XVIII. században* [I. rész]

    I. A férfi viselet.

    1. Haj. Szakáll. Bajusz.

    Semmi kétség, hogy a barbély, borbély szó gyöke a latin barba = szakáll szótól származik. Olyan kézművel megjelölésére kezdték alkalmazni, aki állandóan a gyorsan növő szakáll-, bajusz- és hajnak ollóval, beretvával igazításával, rendben tartásával foglalkozik a tisztaságot, kényelmet, csinosságot kedvelő embertársainak ízlése szerint. Radvánszky báró csakugyan a szakálltalanság terjedésével hozza kapcsolatba a borotváló céhek keletkezését1. Debrecen város legrégibb jegyzőkönyveiben is – a XVI. század közepén – többször említtetnek borbélyok és előfordulnak Borbély nevűek. E század végén már annyian vannak, hogy 1580-ban külön céhet alakítanak, mesterségök folytatásának zsinórmértékéül törvényeket szabnak magok elé. Foglalkozásuk körébe a sebek gyógyítása, érvágtás, foghúzás, köpülyözés tartozott igyam: a mesterség értését igazoló remeklés pedig – ez artikulusok szerint – csupán bizonyos gyógyító írak és flastromok elkészítésére szorítkozott; de minden borbély boltja fel volt szerelve hajvágó, borotváló szerszámmal is. Egyik törvénycikkelyök a legény kötelességévé teszi, hogy kellő műszerrel ellássa magát és gazdája műhelyét négy főtörlő és egy elővető ruhával megékesítse2. A XVIII. századbeli borbélyműhelyek leltárai több beretván, ollón és fésűn kívül beretváló karszéket, mosószéket, réztálat, címer medencét, beretváló ónmedencét beretvaszíjjal, fogvonó, köpülyöző instrumentumokat, széket, lócát, még ágyat is elősorolnak.

    Amiképpen a magyar közrendű nemesség viselte a haját, szakállát, bajuszát, bizonyosan ahhoz alkalmazkodott a viszonylag jómódú debreceni polgár is. Kiváltképpen az erdélyi viselet lehetett irányadó etekintetben is úgy a földrajzi közelség, mint a szoros politikai és szellemi kapcsolatoknál fogva.

    Nemes Mihály és Nagy Géza társszerzők könyvében (Magyar viseletek története) olvassuk, hogy a XVI. század második harmadában a vállig érő hosszú fürtös haj helyett a lengyeles hajviselet terjedt el. A Tarkót leborotválták, úgy hogy a haj a fejtetőt koszorúként vette körül. A hosszú hajviselet Méliusz Péter, debrecen nagy reformátora előtt is ellenszenves. Mert az 1550-es években Debrecen környékén is mutatkozó anabaptizmus – új kereszténység – tévelygő híveinek külső ismertető jele a szakáll és haj megeresztése volt. Tudott dolog, milyen kemény harcot folytatott ellenök Méliusz. Gúnyosan „hajas szentök”-nek nevezte őket3.

    A század vége felé török hatásra homlokba lógóüstököt hagytak a magyarok fejök tetején elől; az üstök környékét kopaszra nyírták vagy leborotválták4. Radványszky báró meg azt írja e kor hajviseletéről, hogy az erdélyi magyarság általában fejedelmei példáját követte. A Báthoriak, Bocskai, Bethlen, a Rákócziak és Apaffy Debrecennek is urai voltak. A legényember különösen nem szerette hosszúra nőttetni a haját5.

    A XVII. század utolsó harmadában egymás mellett járta a hátul rövidre nyírt, elől üstökbe csavart törökös, meg francia divat szerint a hosszú fürtökben vállra omló hajzat.

    Sokáig tartotta ősi szokás volt, mind az alsó, mind a felső rendeknél, hogy ha megházasodott az ember, szakállát megnövesztette, holtáig viselte6. A XVI. sz. második, a következőnek első felében némelyek övigérő szakállt eresztettek. Divatos volt a rövid nyírott szakáll is7. E század második felében mind sűrűbben találkozunk borotváltarcú férfiak arcképével. Az új divatnak a nemesi rendben idősebbek is behódoltak. A bajuszt azonban országszerte meghagyták. Sokan szerették a takarosan, hegyesen, sőt kunkorgósan álló bajuszt. Mások lekonyultan hagyták.

    A debreceni kerékgyártó céh 1582. évi, meg az ötvös céh kevéssel későbbi eredetű pecsétnyomója egykorú bizonyító történeti emléknek kívánkozik a XVI. századbeli debreceni cívis viselet mellett. Mégis, én nem merem ráfogni, hogy a rajtok lévő férfi alakot debreceni kerékgyártóról, debreceni aranymívesről véste volna ki a pecsételő készítője, ámbár mindakettőé debreceni ötvös lehetett. Inkább azt tartom, hogy a vésnök német minta után dolgozott. Több magyarországi ötvös céh régi pecsétjén észrevehető, mennyire utánzata egyik a másiknak8. Említett céhpecséteinken nem magyar ruha van a csupaszarcú mívelő ötvösön: idegen rajta a tarkóvédős bőrsapka és a derékhoz szorított redős tóga. Még németesebb öltözete van a szakállas, bajuszos kerékgyártónak: különösen ilyen térdig érő buggyos nadrágja és alsó lábszárait borító harisnyája. Hasonló viseletben látjuk a habsburgi uralkodók német zsoldosait, a hírhedt landsknechteket9.

    A debreceni polgári viseletnek legrégibbnek ösmert hiteles ábrázolása maradt meg a szappanos céh 1676-ban megújított régi törvényeinek színes címlapján, amelyre Diószeghy Ferenc, akkori nótáriusunk két dolgozó szappanos mestert festett ki. Egyik fiatal, másik idősebb férfi. Amaz szakáll nélkül, bajuszt és kurtára nyírott tüskés hajat visel; emennek fejét prémes süveg fedi, hosszú szakálla és sodrott bajusza van10. (1–2. ábra.)

Scan0010

Scan0011

    Hogy a város vénei, esküdt bírák, szenátorok a XVII. században általánosan szakállt viseltek: azt egynéhány azonkorbeli följegyzés is bizonyítja. Szejdi basa sokáig felejthetetlen sarcolásakor (1660.) – amiként Bartha Boldizsár emlékezetben hagyta – a Bulyok basa emberei a megkötözött tanácsbeli polgárok fejét szakálluknál fogva csúfolódó szitkok között rázogatták. Teleki Mihály is a kállai vár vívásánál (1681) elégedetlen lévén a Debrecen által odaküldött hadi- és élelmiszerekkel, szakálluk elmetszésével és ágyúkhoz kötözéssel fenyegette meg a debreceni követeket. Kuruc Vay Ábrahám is ugyanazon időtájt így ijesztgette jámbor eleinket: Füstöt vét Debrecen. Sok nagy szakállú embernek szél fújja még a szakállát11.

    Suba János azonkorból való esete mutatja, hogy a közrendű cívis szintén szakállt növesztett. Gulácsi nevű izgága, részeg cimborája megverte az utcán és szakállát is megtépdeste12.

    A XVIII. század országszerte megváltoztatta a hajviseletet. A homlokot árnyékoló üstök egészen eltűnt. A szakállviseléssel is felhagytak. E helyett a hajat engedték megnőni, sokan egészen a hátok közepéig. Az ilyen hajat valamivel össze kellett tartani. Hátul a nyaknál zsinórral, pántlikával csokrosan megkötötték: némelyek zacskóba tették. Szokásba jött a haj befonása, különösen a huszároknál, akiktől később a pásztorok közé csúszott le a csimbókos hajviselet. Előkelő debreceni polgárok is a tarkóig érő hosszú hajjal együtt viselik a kurtára nyírott bajuszt. Arcukat pedig simára beretválják. Az arc borotválása már a század legelején fölváltotta a szakállviselést, még pedig hatósági beavatkozás következtében. Szűcs István írja, hogy a debreceni férfiak 1710 körül szakállbírásgal is szoríttattak a borotválkozásra13. az 1712.beb tartott nyírbátori egyházi gyűlés megengedte a ref. papoknak, hogy szakállukat leveretválhassák14. A bajuszt a férfiak szabadon hagyták nőni. Ekkor tájban kezd terjedni a paróka. Viselésétől a debreceni polgár sem idegenkedett. Ímé a bizonyíték. Siteri János nevű adózó polgár trágár szavakkal böcsmérelte az eskütt és szenátor urakat, kiváltképpen Miskolczi Ferenc kopaszfejét és parókáját emlegette. Azzal is fenyegetőzött, hogy „ha valami világ lesz, a tanácsbeliek imitt-amott szedik fel a nyusztos süveget. El is ítélték: nyakára követ függesztve kalodába tétessék, másnap megvesszőztessék és a városból kiűzetessék15. Meg kell jegyeznünk, hogy Miskolczi Ferenc tanácsnok klasszikus műveltségű férfiú volt. Egy ideig a városi nyomda vezető mestere. A városi tanács 1716. őt küldé ki Leydába, Campegius Vitringa nyomdájába, hogy ott a szent bibliának Komáromi Csipkés György fordítása szerint való kiszedésében közreműködjék16. Érdemes tipográfusunk Hollandiában kedvelhette meg a parókát.

    A hosszú hajba, hogy rendbe legyen, a férfiak is görbe fésűt tűztek. Minden kis kalmár tartott ilyent a boltjában két-három tücetnyit. Ceglédi Szabó Pál (1736) három dénárért adott egyet. 1785 körül Baranyi Miklós nevű debreceni embert köröztek (nem volt azonos az ugyanolyan nevű gazdag paplanossal) ócska gubát, rövidszárú csizmát, inget, gatyát, hajában görbe fésűt viselt.

    A XVIII. századból már több olyan emberábrázolás maradt meg, amely a debreceniek hajviseletét is megmutatja. A debreceni ref. egyház 1718-ban kezdett – legrégibb – halotti anyakönyve címlapján epitafiumot (feliratos sírtáblát) és koporsót vivő cívisek láthatók. Vállra omló hajuk, az idősebbeknek bajuszok és szakálluk is van. Hosszú hajú, bajuszos beretvált arcú mívelő mesterek képe van berakva az asztalosok 1748-ban, a mészárosok 1797-ben készült díszes céhládáján. Hasonló viseletet ábrázol Elek Mihály gubás 1785-, Takaró Mihály bodnár 1797. évi felszabadító levele, valamint a szappanos céh 1794-beli behívó táblája (3–7. ábra)

Scan0012 3

Scan0013 4

Scan0014 5

Scan0015 6

Scan0016 7

    Rákóczi-hajat, beretvált arcot és csorgóra álló bajuszt viselt Lévay István kuruckorabeli főnótáriusunk. Domokos Márton és Domokos Lajos híres-neves főbíránk is beretválkoztak és tarkóig eresztették őszülő hajokat; míg a bajuszt rövidre nyírták. Így mutatja őket arcképök. Ellenben Maróthi Györgyöt és Hatvani Istvánt kollégiumbeli olajképök egészen beretvált arccal és parókával ábrázolja.

    A kollégium tógás diákjainak öltözetét az iskolai törvények határozták meg. Borbély Csokonai Józsefnek köszönhetjük, hogy a rajzolni tudó kortárstól elvárható hűséggel örökítette meg a még Bethlen Gábor által elrendelt és az ő idejében sűrűn változó diákviseleteket. Szűcs István is a város történetében17, a Déri Múzeum is a helyi művelődéstörténeti emlékek termében Csokonai József képei után másoltatta le a tógás diákokat (8. ábra).

Scan0017 8

Mindegyik képen pedrett bajuszok, beretvált arcuk a fül mellett huncutkás, a tarkónál felfelé kunkorodó hosszú hajok van. Érdekes, hogy az 1796-ben megújított iskolai törvények a tisztességre és a tisztaságra való hivatkozással eltiltották a tógás diákot a hosszú haj és a bajusz viselésétől18. A debreceni fazekasok is a XVIII–XIX. sz. fordulóján a társaságukbeli legényt 15 krral bírságolták, ha hosszúra eresztette a haját és zsírral kente be.

    A paraszti foglalkozásból élt polgárok: szántóvetők, szekeresek, őrlősök, szőlő- és földmunkások, valamint a cselédek, kocsisok, majorosok, parasztok viseletéről egyetlenegy debreceni ábrázolásit ösmerek.

    A Debrecen-Ujváros közt folyt határperhez Ruttkay Mihály által 1748-ban rajzolt térképen látható egy pásztor, kutyáival, megterhelt szamarával, fején csákós süveg, vállán kifordított bunda. Ingen nem kurta derekú; combig érő, kívül eresztett, nyaknál kivágott; ujja bőszájú. A lábfejnél felgyűrt darócnadrágban és hegyesorrú bocskorban van. Kezében botot tart. Beretvált arca, csorgóra álló bajusza. Háttárben gémes kút. Hasonlít a karcagiakhoz19. (9. ábra)

    2. Fejfedő vagy föveg

    Győrffy I. a Magyarság Néprajzában négyféle férfi fejfedőt különböztet meg, a viselettörténet tanságtételének megfelelően: a gyapjasbőrből készült sapkát, kalpagot és a nemezből vagy szalmából csinált süveget és kalpagot. A kalpag és süveg neve török eredetű. Nagy G. meghatározása szerint a süveg általános neve a fövegnek, akármilyen anyagból készült is, akár szőrből vagy nemezből, akár kelméből (bársony, selyem, posztó), akár pedig vadbőrből vagy báránybőrből. Kalap alatt csak a könnyebb fajta, inkább nyáron hordott szőr föveget értették már a XVI. században. Alakra is különbözött a süvegtől. Ennek a karimája úgy volt felhajtva, hogy keleti népek évezredes szokása szerint alig védte az arcot a nap sugarai ellen; míg a kalapnak elől vagy köröskörül kiálló karimája van20. A süveget télen-nyáron, öreg-fiatal, férfi-nő egyaránt viselte szőrmeprémmel vagy anélkül.

    A XVIII. század előttről való debreceni forrásaink egyedül a süveget említik. Ez azonban nem zárja ki, hogy mellette a kalpag és a sapka, másként kucsma is ne lett volna használatban. Lehet, hogy a mi eleink süvegnek hívták a föveg olyan változatát is, amelynek másutt sapka volt a neve. A kucsma elnevezés párszor előfordul már az 1726–1738 évi Protocollum Nigrumban is21. A kalap viselése – mindjárt hallani fogjuk – csak a XVIII. század második felében terjedt el Debrecenben.

    A süvegről legrégibb debreceni adatainkat a szűcs céh 1598. évi törvénykönyvéből kaptuk. Ez a különböző süvegek készítésének bérit, azaz árát így állapította meg:

„Posztósüveg béleltetése rókatorokkal, a tetején való bőrt a szűcs adván hozá, 50 pénz.
Mállal bélelt süveg jutalma 40 p.
Nest(nyest) posztósüveg béleltetése, az tetején való bőr a szűcsé lévén, 75 p.
Polgári högyes süvegnek az ember (= megrendelő) hasi báránybőrével való bélelése, az szűcs adván szélesen vidra prémet reá, 40 p. legyen”.22

    Ezek a Debrecenben szokásos süvegek mind prémesek, holott Nagy G. úgy véli, hogy a tulajdonképpeni magyar süveg alatt aligha értettek prémes süveget. Rendesen fekete selyemből vagy fekete nemezből készült23.

    A szappanos céh 1676-beli törvénykönyve címlapján az öreg mester prémezett kék kelme tetejű süveggel van ábrázolva. Ilyenféle fövegről mondja Győrffy: a lengyel süveg posztótetejű, szőrme prémű volt, mint a lengyel zsidók szőrmés sapkája.

    Szűcs I. Debrecen város történetének III. kötete 874. lapja után régi cívisviseletet ábrázoló színes képet közöl. A cívisek rajta hegyes süveggel vannak, egyiké rókaprémes, másiké felálló, elől kihasított karimájú nemez süveg. Honnan vette Szűcs a mintát? – nem tudjuk. Aláírás szerint 1870-ben rajzolta Sárváry Lőrinc. A kései rajz tehát, ha csak nem valamely régi másolatról készült, kevésbé megbízható. Lehet a rajzoló elképzelése is. (10. ábra)

Scan0019 10

    Az 1709-ben meghalt ifj. Dobozi István sírjában nyuszt prémes bársony süveget leltem. A ref. egyház imént említett legrégibb halotti anyakönyvének címlapján is a koporsót vivők fejét süveg fedi, de más formájú. Hegyes és csonkakúpos, magas karimás nemez süveg. A karima oldalt mintha ferdén be volna hasítva, de nem annyira, hogy a csákó lelógna. Ez a rajzból nem vehető ki biztosan. Győrffy azt írja, hogy a hatóság, így a nagykun városokban is, a köznépnek tilalmazta a csákós süveg viselését. Az ilyen süveget a katonához illőnek tartotta24. A debreceni szabócéhbeli legénytársaság 1759. évi törvénye sem engedte meg, hogy a legények szűrben, gubában, „tsákós süvegben” járjanak25. A debreceni elhagyott régi temetőkből néhány karimás magas nemez süveg, Nánásról pedig a diákföveg viselettel feléledt Bocskai-süveghez hasonló alacsony karimás nemez süveg került Debrecen város múzeumába. a debreceniek karimája nincs kihasítva; ellenben a nánásié mindkét oldalon vertikálisan ki van vágva. (11. ábra)

Scan0020 11

    A XVI., XVII. és XVIII. századbeli debreceni céhszabályok az inastartó gazdákat a szükséges alsó és felső gúnyán kívül egy-egy süveg adására is kötelezték. Így a csapók (1598), a szíjgyártók (1599), kovácsok, lakatgyártók, kardcsiszárok (1619), kötélverők (1672), vásári, váltó és szűrszabók (1735) egyszerűen süveget, a késcsinálók (1674) és bodnárok (1715) egy-egy fekete süveget, vagy annyit, amennyi szükséges, rendeltek az inasok számára. Az inasnak való süveg ára 1745-ben 90 dénár volt. Legénynek való 1721-ben 1 frt. 20 dr., téli fekete süveg báránybőrből 1777-ben 3 frt. 6 kr. A mester legény, ha telt neki, nyalka föveget viselhetett. Derecskei Szabó Andrásné borbélyságot tanult legény fiának csináltatott is szép „nyestes kalpag”-ot 4 frt. 36 dr.-ért 1737-ben

    A XVIII. századbeli leltárakból is kivettem tájékoztatásul néhány adatot a férfi fejfedőket illetőleg. Szűcs Pap János esküttnek (1738) volt sötétkék süvegje 6`12 frt. viseltes süvegje vidrával 1`36 frt. és olajszínű viseltes süvegje 0`34 frt. értékű. Ifj. Tóth István jómódú fiatal polgár hagyatékából (1745) egy ócska nyusztos-, Oláh István szenátornál (1749) is egy viseltes nyusztos-, egy görényes téli süveget és egy görényes sapkát írtak össze. Botos István patikárius után (1750), aki német plundrában is szeretett járni, egy téli és egy nyári pamut háló süvegen kívül 4=80 frtra becsült kalap is maradt. Kiss Gáspár kalmár szenátornak is volt egy hat máriásos kalapja, de télen süveget viselt (1758). A nemzetes úr boltjában válogatni lehetett a süvegekben. Árult apró „viberányi” fekete süveget 68 dénárjával; közönséges apró süveget 42 dénárjával és „öreg vibernyáit” 96 dénárjával. Tikos János szenátor ruhatárában volt (1765) két nyestes süveg, három kalap – egyik „jobbféle” – és három sipka. Eskütt Csáthy Sámuel vasárus is (1773) korabeli modern embernek látszik. Mert új nyusztos és másik félviseltes gerény kalpagja mellett két „kasztor” kalapja maradt a hagyatékában. A kasztor valami jeles finom kalap volt. Haller János erdélyi főúr már száz évvel elébb viselte. 1685-ben 15 rh. frtért vette. Csatári István szenátor – fiatalabb korában szűrszabómester – diák fiának, akit a hallei egyetemen is taníttatott, 1750 körül 30 frtért csináltatott egy nyusztos kalpagot. Volt a fiúnak görényes kalpagja is.

    Az én írott forrásaim az ilyen elnevezéseket: árnyéksüveg, kalapossüveg, kunsüveg, turisüveg, kozáklengyelsüveg, csalma, nem ismerik.

        Egy biharmegyesi árszabás 1793-ból, amely a debreceni vásárokra is kötelező volt, így határozta meg a különböző süvegek árát:

Legjobb matériából készült öreg magyar süveg . . . . . . 1`03 rhfrt.
Hasonló matériából készült kisebb süveg . . . . . . . . . . . .0`51    „
Alább való matériából való öreg süveg . . . . . . . . . . . . . .0`51    „
   „         „           „           „   kisebb . . . . . . . . . . . . . . . . . 0`42    „
Gyermeknek készült süveg . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .0`30    „26

*

    Általános szokás volt a süveg és a kalap mellé egy vagy több tollat tűzni. A hortobágyi pásztor kalapja mellől ma sem hiányzik a tarka túzoktoll. Gyermek koromban, kuriális nemes szülőfalumban, a közeli Földesen a nyalka legény, még a fiatal házas ember is, dehogy hagyta volna kalapját daru, vagy gémtoll nélkül. Így volt-e hajdan a cívisek városában is, az egykorú feljegyzések nem adnak rá kielégítő választ. Mindössze két helyi adatom van. Egy írott és egy tárgyi emlék. Az első az 1736-ban megölt ösmeretlen foglalkozású Váradi Török János hagyatékához tartozó kócsagtollat említi tokostul és süvegre való rojtos zsinórral együtt. A másik szép művű, madárszárnyat ábrázoló ezüst forgó, rúdja egyik felől gömbben, másik felől saskaromban végződik. A forgónak ezt az alakját igen kedvelték már a XVI. században is a magyarok, köztük Báthori István, a lengyel királlyá választott erdélyi fejedelem. A debreceni múzeum ezüst forgóját az egykori Dobozy-temető elhordott nagy homokdombjában magam vájtam ki teljesen ösmeretlen sírhelyről. (12. ábra)

*

    A kalap viselése Debrecenben a XVIII. század közepe táján kezdett elterjedni, először az urak, majd a köznép körében is. Az első kalaposmester nálunk az idevaló származású Ráckevi József volt, aki 1766-ban nyitotta meg a műhelyét, néhai apósa, Királysági Pál házában, Piac-Miklós utca szegletén, a Piac utca mai 67. sz. a. Olvastam róla, hogy szegénysége és félévig tartó betegsége miatt kénytelen lévén kollégiumi tanulását abbahagyni, a kalaposmesterségre adta magát, amelyet ő előtte senki sem gyakorolt Debrecenben. Pozsonyban inaskodott, még hat évig külföldön vándorolt, hogy a mesterség minden csínját-bínját elsajátíthassa.

    A kalapcsinálással 1786-ban már nyolcan foglalkozta, elébb majdnem mindnyájan süvegesek. Az emberek mintha valamennyien egyszerre a „kalaposkirályt”, József császárt akarták volna utánozni, felhagytak a fekte süveg viselésével és a német kalapot kapták fel. Ráckeviék még így is elégedetlenkedtek. A mondott évben ő és társai panaszos kéréssel fordultak a városi tanácshoz, hogy tiltsa el a kalmártársaságot a kalapárulástól. A kalmárok III. Károly által megerősített, tehát már hetven éves kiváltságlevelökre hivatkoztak, amely megengedte nekik a süveg árulását. Miskolc és Kassa példájával is érveltek. Amott – mondották – 18. emitt 16 kalapos dolgozik, mégis szabad a kalmároknak kalapot árulniuk.

    A debreceni tanács is úgy okoskodott: ha már a megunt süveg helyett a kalap tetszik a közönségnek, legyen olcsó. Annál olcsóbb lesz, minél többen árusítják. A kalaposok kérvényét tehát elutasította27. Mindazonáltal a kalap mégsem szorította ki egészen a süveget, illetőleg édes testvérét, a sapkát. A szőrmés fejfedő télen célszerűbb és kedvesebb volt sok embernek. A süveges céh még sokáig megmaradt és dolgozott. A XVIII. század végén 12 kalapos mellett 18-, 1807-ben ugyanannyi kalapost és 19 süvegest írtak össze Debrecenben. 1853-ban a kalaposok száma 22; de már se süveg-, se sapkacsinálóról nem szól a statisztika.

    A polgárság körében terjedni kezdő kalap első formáját nem ismerjük. Se leírást, se rajzot róla nem találtam. Nem gondoljuk, hogy kürtőkalap volt. Nem is az a háromszögletes, oldalt félrecsapott föveg volt, amely a XVIII. sz. közepén a katonaságnál terjedt el, később pedig, az 1770-es években királyi biztosi nyomásra kötelező viselet lett a debreceni tógás diákokra nézve is28. De megközelíthette az 1774 évi diákkalapot. (13. ábra). Alacsony, félgömb idomú fejfedője és ferdén szétálló kemény széles karimája volt ennek. A mészáros céh ládáján marhát taglózó és szelindek-kutyákat idomító mészáros kalapja is hasonlít a diákokéhoz. Csak a karima alacsonyabb és még szétállóbb. Úgy képzelem, az ilyen kalapból alakult ki az a jellegzetes debreceni cívis kalap, amelyet az én diákkoromban a legtöbb törzsök gazdálkodó polgár öntudatos rátartisággal hordott és amely kékinggel-gatyával együtt már csak a hortobágyi gulyás-csikós jellegzetes öltözete. A múlt század elejéről származott ábrázolások cívis kalapjai aránytalanul széles és felfelé hajló nagy karimájukkal vonják magukra a figyelmet. Ezek az esernyőt is helyettesítő kalapóriások az ország más részén is otthonosak voltak.

    Kicsi karimájú félgömbölyű kalapféléről kívánok még megemlékezni. Az asztalosok céhládáján (készült 1748., megújított 1791.), továbbá egy 1797-beli bodnár felszabadító levelén ábrázolt mesteremberek, valamint a kollégiumi szolgatanulók Milesz József szénior idejebeli (1771) naplója címlapjára rajzolt két coetusi tisztviselő, a vigil és az apparitor fején szemlélhető ez a kis kalap, némelyek szerint inkább kötött házi sapkához hasonló fejfedő. (14. ábra) Ezen lehet vitatkozni. Kétségtelen, hogy a XVIII. sz. végefelé Bihar megye területén – Debrecent is ide számították akkor – viseltek gömbölyű kalapot is. Megtetszik ez egy váradi mészároslegényt köröző levélből. Ismertető jele volt: füstszínű viseltes kurta ujjas, veres lajbli, ezüst zsinóros veres nadrág és gömbölyű kalap29.

    A debreceni kalapos céh törvényei (1792) a mesterremekről szóló cikkelyben csupán a kalap készítésénél használt anyag felől, még pedig egésznyúlszőrös és félnyúlszőrös kalap megcsinálása felől intézkednek.

*

    A nyakravaló viseléséről keveset tudunk. Talán azért is, mert – amint Radvánszky mondja – régebben nem volt reá szükség. Ugyanis a dolmány nyakig gombolható lévén, annak felálló kis gallérja befedte a torkot is. Kutatásaimban a nyakravalóról legelső adat 1721-ben bukkant elő. Nem is nyakravalónak, hanem nyakbavetőnek írták. Pikó András nevű tímárlegény ruhaneműi közt volt kettő, 1`70 és 1`02 magyar frtra becsülve. Azt hiszem, mindakét elnevezés egyet jelet. Az 1736-ban meghalt kalmár Ceglédi Szabó Sámuel boltbeli portékái között már nyakbavalónak írott muszulyt leltároznak 3 frt. 60 dr. értékben. Kiss Gáspár kalmár (†1758) gyolcsból való nyakravalókat is árusított, darabját 24 dénáron. a század végefelé (1785–90) egy körözött debreceni kocsisnak pamut nyakravalója és a betyárokénál jó tenyérnyivel hosszabb derekú inge volt. A tehetős polgár is megkedvelte. Csáthi János és neje Gyárfás Sára hagyatékáról 1761-ben készült jelentés sok szép házbeli holmi és „német ing, lászli, tászli, leibl, rokolor” idegen hatásra mutató ruhaneműek társaságában említ nyakravalót is. A szűrszabó inas az 1798 évi rendelkezés szerint a három esztendőre előírott öltözetben egy nyakravalót is kapott a gazdájától.         

                         

/*/ Ez az írásom része és folytatása „A debreceni régi polgár háztája” c. dolgozatnak. Első fejezetei a debreceni Déri Múzeum Évkönyveiben jelennek meg. Az írás tárgya a reformáció századával kezdődik. Mert attól fogva találhatók Debrecen város levéltárában reávonatkozó feljegyzések, eleinte igen gyéren és soványan, később – különösen a XVIII. században – mindegyre sűrűbben és kiadósabban. Ismertetését pedig ugyane század végéről való adatok felhasználásával fejezem b e. Nemcsak azért, mert a XIX. század az előzőkhöz képest már új időnek számít, hanem azért is, mert napom lemenőben lévén, okkal tarthattam attól, hogyha tovább bajlódom a szaporodó források mindig bővülő anyagának kutatásával, végül az alábbi harmadfélszázesztendő adatainak feldolgozására se marad elég időm. És így van jól.

/1/ Radványszky Béla báró: Magyar családélet és háztartás I. kötet, 259. l.

/2/ Debr. Képes Kalendárium. Zoltai: Csokonai édesanyja és a kőszívű háziúr 103–105 l.

/3/ Dr. Révész Imre: Debrecen lelki válsága 1561–1571. Magyar Tudományos Akadémiai értekezések a Tört. Tud. köréből XXV. k. 6. sz.  

/4/ Nemes M. Nagy G. Magyar viseletek története. 152–154. l.

/5/ Radvánszky id. m. 261. l.

/6/ Nemes – Nagy id. m. 152. l.

/7/ Radvánszky id. m. 259. l.

/8/ L. Kőszegi Elemér: „Magyar ötvösjelek” c. könyvében közöl pecsétábrákat.

/9/ Mindkét pecsét rajza: Zoltai: „Ötvösök és ötvösművek Debrecenben” c. könyve 47. és 74. lapján. – Egy Landsknecht képe Szilágyi S.: Magyar nemzet története V. k. 473. l.

/10/ A szappanoscéh 1676. évi törvényének eredetije a Déri Múzeum céhemlékei között. Másolatban a városi múzeum 1926. évi Jelentésében.

/11/ Szűcs István: Debrecen város Történelme II. k. 383–453 l. és Zoltai: Debrecen a török uralom végén. 64. l.

/12/ Konc Ákos: Debrecen város régi büntető joga. 100. l.

/13/ Szűcs l. id. m. III. 875.

/14/ U. o. III. 649.

/15/ Városi Levéltár. Prot. Nigr. 1726–36, 424–426. l.

/16/ Zoltai: A debreceni biblia költségei. Könyv, amelyre 33 ezer frtot költött Debrecen váorsa. Debr. Prot. Lap. 1906. évf. ápr. 8, máj. 12, 19 számaiban.

/17/ Szűcs. id. m. III. 926–927. l. Csokonai József naplója a Csokonai Kör ereklyetárában, a Déri múzeumban.

/18/ Nagy Sándor: A debr. ref. kollégium. I. k. 358. l.

/19/ Ethnographia: Vár. Ltr. Térkép gyűjt. 12. sz. a. – Győrffy: A nagykunsági viselet. 1937. évf. 119. l.

/20/ Nemes-Nagy id. m. 165. l.

/21/ A megnevezett jkv. 1732: 171 és 1735: 368. l.

/22/ Déri Múzeum: Céhiratok. Szap. 1908: 841 sz. a.

/23/ Nemes-Nagy id. 166. l.

/24/ Ethnographia. Győrffy id. m. 1737: 2–3. sz. 122. l.

/25/ Debr. kollegium könyvtára R. 751/8. sz. a.

/26/ Ethnographia 1937. Győrffy id. m. 123. l.

/27/ A Déri Múzeum 1933. Évkönyve: Zoltai: Mikor kezdődött Debrecenben a kalapviselés? 57–59. l.

/28/ Szűcs I. id. m. III. k. a 925–926. lapok közé iktatott diákviseleti képek.

/29/ Népünk-Nyelvünk. 1933. évf. Banner I.: A békési levéltárban őrzött Litterae currentales-ből. 139. l.

folytatjuk –

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf