Nyirő József: A fekete pityóka

A faragott fát lerakják, a kicsi, szőrös lovacskákat a saroglyához kötik, hogy erőre kapjanak a jó erdei szénától. Legalább egy órát etetni kell, hogy az elcsigázott állatok kibírják újra az utat hátra a havasba. Még szerencse, hogy csak ide az állomásra kell hordani a fát, deszkát, s nem kívánja Ájvász úr, hogy béromoljanak vele Szeredába a nagy raktárhoz. Tisztességes ember különben Ájvász úr, mert fogadót is húzatott, ahol enni-inni kaphat a szegény szekeres ember, igaz, hogy elég borsosan megveszi az árát, de legalább kissé kinyugodhatja magát, s szót válthat Bernáttal, aki éppen újságot olvas, s százalékra árul az örménynek.

    - Mit ír az újság, Bernát úr? – kezdi a beszélgetést Hajnód Izsák, s a sógora értelmesen hallgatja.

    - Az azt, amit mi nem is tudtunk! – pillant rájuk Bernát úr. – No?

    - Hogy ez a Székelyföld telis-tele van valóságos természeti kincsekkel. Réz, vas, ezüst, arany, kőszén, márvány s tudja fene meg mifélével! Úton-útfélen csak tapodjuk a pénzt! Közelebbről, megindulnak a feltárások, vállalkozások, s olyan világ lesz itt, amilyent még Csík sohasem látott.

    - Hiszi az ördög! – bátorkodott a sógor, de Bernát úr lesemmizi: – Benne van, mondom, az újságban! Máris tőkecsoportok alakultak!

    - Mik alakultak?

    - Többmilliós pénzcsoportok!

    - Jó volna benne lenni! – nyalja a száját a sógor.

    - Ájvász úr bizonyosan benne lesz! – kíváncsiskodik Hajnód Izsák is.

    - Már benn is van! – dicsekszik a gazdájával Bernát úr. Ő van megbízva, hogy az értékes területeket felvásárolja, már ahol ilyen természeti kincs rejlik.

    - Nagy pénzt adhatnak az ilyen földért! – sejti a sógor.

    - Maguknak se kéne az életben többet deszkát hordani, ha volna ilyen földünk! – tudja Bernát úr.

    - Még jó is, hogy nincs! – keseredik el a sógor. – Legalább azzal is nem hizlaljuk Ájvász urat.

    Ebben mind a hárman megegyeznek, mert igaz, hogy Ájvász úr „jó emberük”, de a földi javakat mégis másképpen osztogatná az Úristen. A kormánynak is tennie kellene valamit, hogy ne tojjék minden tyúk csak egynéhány embernek.

    Egy ideig elvesződnek a gondolattal, de végül is bele kell nyugodni, hogy így van, a szegény embert még az ág is húzza, s jó lesz szedelőzködni, míg látunk, mert így is eléggé elesteledtek.

    - Lehet, hogy holnap nem tudunk jönni – búcsúznak az atyafiak –, de holnapután, ha élünk ismét itt leszünk, s a héten lehozogatjuk a másik vagont is. Mondja meg Ájvász úrnak, Bernát úr.

    Az állomás körül csend van. A vonat nemrégen ment el, újabb vonat pedig csak éjfélkor érkezik.

    - Nézz széjjel, sógor, hogy valami hazavinnivaló nincs-e? – mondja gondosan Hajnód Izsák a lovak fejével bíbelődve. – Ha lehet, üresen ne járjunk.

    A sógor valami félretaszított vagonokhoz lépik, megvizitálja őket, s kedvetlenül kiált vissza:

    - Nincs ezekben semmi érdemleges dolog!… Az egyikben látok valami fekete követ.

    - Mit, te? – rezzen fel Izsák.

    Sógor nem járatos a világban. Ott él a havas alatt, s tán még vonaton se ült életében, de az erdőn senki úgy meg nem felel, mint ő. A gazdaság dolgában se utolsó, de a haszontalan kőhöz nem ért.

    - Mégis rakodjunk meg belőle, ha már a kezünk ügyében van! – villan a szeme Izsáknak, aki csendes, de mindenféle hájjal megkent, járt-köt ember, s ahol lehet, szerez, üres kézzel nem jár, mert az ember sohasem tudja, hogy minek mikor, hol veszi hasznát. – Húzd csak közel a szekér farát!

    - Nekem nem kell! – undorodik a sógor, de mégis szót fogad.

    - Kell nekem! – hányja a széna alá a kőszenet Izsák, s fél szemével a sötétséget fürkészi, mintha lopna.

    - Legalább mondd meg, hogy e mi a tűzlángja – kelletlenkedik a sógor.

    - Ebbiza fekete pityóka! – hunyorít Izsák.

    - Edd meg a nemzetségeddel! – köpik rá a sógor.

    - Én meg, ha megérik! – jön meg láthatólag az Izsák kedve. – Majd megennéd te is!

    Tréfának nem rossz, gondolja a sógor, s visszaveti a tromfot:

    - Én es meg, ha te előbb meghántod!

    - Azt csak bízd rám! – ragyog Izsák örömében, s hányja el keze-látát, úgy dolgozik.

    Hirtelenében megtöltik a szekér derekát, s gondosan betakarják a fekete pityókát pokróccal, szénával.

    Nem kell azonban sokat takargatniok, mert késő éjszaka van, mire hazaérnek.

    - Erről a fekete pityókáról osztán senkinek egy szót se, ha örömét akarod érni! – figyelmezteti Izsák a sógorát.

    - Nem olyan ember vagyok én, hogy téged az egész faluval kacagtassalak! – nyugtatja meg a másik.

    - Mielőtt eljárna a szájad, gondold meg, hogy ketten loptuk, s ketten megyünk a tömlöcbe is! – fenyegeti újra Izsák, amitől a sógor úgy megijed, hogy alig bír a szekérrel beirányozódni a kapuján.

    Másnap hajnalban – alig pitymallott – Izsák megveri a sógora ablakát:

    - Baj van, sógor!

    - No! – búvik oda hirtelen a másik.

    - A csendőrök keresik a fekete pityókát!

    - Hinnye a Pilátusát! – szökik ki az álom a sógor szemiből.

    - Most mit csináljunk?

    - El kell ásni! – tanácsolja Izsák. – Kivisszük a havas alá a közös földre, ahol a kutya se keresi, s ott eltesszük.

    - Közelebb nem lehetne megszabadulni tőle?

    - Ne tudj annyit – türelmetlenkedik Izsák –, hanem siess! Már be is van fogva. Hozz egy jó kapát magaddal! Szépaszószádánál találkozunk, hogy ne keltsünk feltűnést!… Sokat ne szokotálódj, mert minden perc késő lehet!

    - Miattam baj nem lesz! – esküdözik a sógor.

    Lóg a nyelve a sietségtől, mint a kutyának, de idejében ott van a kijelölt helyen. Még neki kell várnia a szekérre, mert Izsák elszundított a szekéren, s a lovak maguktól éppen csak unalomból jövögettek.

    A sógort ette a méreg. Hogyne, mikor Izsák még azzal dicsekszik, hogy álmot is látott útközben.

    Mire lecsendesednének, már ott is vannak a földnél, ami „osztozó pityókaföld”-ként szerepel a hagyatéki tárgyalás szerint, de semmire se való. Köves, mocskos, suvadásos hely, amit már a borsika se szeret. Még az égi madár is elkerüli az árnyékával. Komótosan lekászálódnak a szekérről, mert itt nem kell csendőrtől tartani.

    - Fogd a kapát, s vágjad a fészkeket! Éppen csak úgy, mint a rendes pityókának! – tanítgatja Izsák a sógorát.

    Az szótlanul engedelmeskedik.

    Izsák három-négy darab kőszent belehajít.

    - No, most takard be!… Ide is vágj egy fészket!

    Sógor csóválja a fejét, de megteszi. A másik egy félmázsás darabot elhelyez benne, de a fele kilátszik a földből. A félhomályban olyan a kő, mintha nagy fekete tyúkot ültettek volna meg. Nem lehet megállani kacagás nélkül. A sógornak is megjön a bátorsága, s olyanokat mondanak egymásnak, hogy azt semmiképpen nem lehet ideírni.

    Mire az éjszakázó nyúl felemeli a nedves ülepit a földről, hogy valamit harapjon, a fekete pityóka már el is van ültetve.

    - Szakadjon le a kezem, ha én többet efféle törvénytelen dologban neked szót fogadok! – könnyebbül meg a sógor.

    - Nem is kívánom! – mondja szelíden a másik. – De azért pityókát ásni eljössz. El kell jönnöd, mert közös a főd, közös a munka, közösnek kell lennie az áldásnak is.

    - Fulladj meg magad tőle! Én tovább véled nem közösködöm!

    Állotta is a szavát a sógor, míg meg nem kapta az ügyvédtől a felszólítást, hogy az Ájvász úrtól kötelezvényre Hajnód Izsák úrral közösen felvett három-, azaz háromezer pengőt a törvényes következmények terhe mellett nyolc napon belül fizesse meg, törvényes kamataival együtt. Azt a pénzt különben maga Ájvász úr erőltette rájuk befektetésül a fahordáshoz azzal a kikötéssel, hogy csak neki fuvaroznak, s lassankint, amikor tudják, letörlesztik. Fuvar dolgában meg volt szorulva, s annyira ment a nagylelkűségben, hogy még a törlesztési határidőket se engedte beletenni a kontraktusba. Nem égbekiáltó gazság-e, hogy most egyszerre követeli az egész pénzt?

    Futottak fűhöz-fához, paphoz, jegyzőhöz tanácsért, de mindenütt az volt a válasz, hogy ha újabb haladékot nem ad Ájvász úr, fizetniök kell, mert ha megvárják a pert, ami kicsi birtokuk van, az is rámegy. Akkor kellett volna megnézni az írást, amikor kötötték. Most már késő. Azt csinálhat velük Ájvász úr, amit akar. Teljesen ki vannak szolgáltatva neki.

    - Ha fizetni nem tudnak, próbálják meg kiegyezni vele – tanácsolja a jegyző.

    A sógor be is ment az ügyvédhez, de Ájvász úr mereven elzárkózott minden egyezség elől. Neki azonnal kell a pénz. Valami bányajogot szerzett, s minden krajcárra szüksége van. Hiába istenkedett a sógor, kért, rimánkodott, hogy ne húzzák ki a párnát is a fejük alól.

    - Most aztán mit csinálsz? – adta fel a küzdelmet a szerencsétlen sógor, és ölte meg a bámulat, hogy Izsák olyan könnyen veszi a csapást. Még csak nem is káromkodik, hanem nyugodalmasan csak annyit mond.

    - Hát ha muszáj, akkor fizetünk!

    - Miből, ember? – üvöltött a szeme közé a sógor. – Miből?

    - Azt te csak bízd reám!… Mikor jár le a határidő?

    - Holnapután déli tizenkettőkor. Úgy mondta az ügyvéd.

    - Hát akkor holnap bemegyünk Szeredába, s elintézzük. Idejében légy készen!

    Nagy készülődés egyiküknek se kellett. Egyetlen szőrtarisznya volt minden cókmókjuk. Azt is inkább illedelemből akasztották az oldalukra, mert az a pár falat szalonna, kenyér, amit az útra az asszony feltarisznyált, az fél zsebükben is elfért volna.

    - Te osztán ne szólj egy szót se! – súgja az Ájvász úr boltjánál Hajnód Izsák a sógorának. – A beszédet teljesen hagyd reám!

    Kissé szertartásosan léptek be az ajtón. Az adós mindig alázatos. Ájvész úr se mutatta a régi parolás barátságot, hanem ridegen mindjárt elébük vágott:

    - Voltak az ügyvéd úrnál? Hoztak pénzt?

    - Éppen hozzá készülünk, de gondoltuk, hogy előbb benézünk Ájvász úrhoz, hátha meggondolta a dolgot…

    - Nekem nincs mit meggondolni! A pénzre haladéktalanul szükségem van!

    - Hát akkor fizetünk! – nyugodott bele Hajnód Izsák. – Mit csináljunk?… Éppen csak megfrustokolnánk e mellett az asztal mellett, ha megengedi az úr.

    - Tessék! – enyhült meg Ájvász úr.

    A két atyafi komótosan az ölébe húzta a tarisznyát, s kezdett kipakolni belőle. A sógort a meglepetéstől azonban szinte megütötte a guta, mikor meglátta, hogy Hajnód Izsák elsőnek károm-négy darab fekete pityókát húz elő a tarisznyából, s leteszi maga elé az asztalra, s csak azután kezdi a szalonna-kenyeret bontogatni. Ájvász úrnak is szinte kiszökött a két szeme, ahogy hirtelen odameredt.

    - Hol kapta maga azt a kőszenet?

    - Jó, hogy legalább a nevét tudom! – könnyebbül meg láthatólag Hajnód Izsák.

    - Hol vette? – esik neki újra mohón az örmény.

    - Vette a váci fene, hogy ott ette volna meg, ahol van. Tönkretette az egész földemet. Esztendők óta kínlódunk vele, de minél többet kitakarítunk, annál több van belőle. Gondoltam, mustrát hozok belőle, s legalább megtudom, hogy miféle gamat dolog… S hát kőszén?… Ez elég szomorú hír nekünk! Legalább valami tisztességes kő volna…

    - S mekkora az a föld, ahol ez termett? – rekedt el a hangja Ájvász úrnak az izgalomtól, de Izsák úgy tett, mintha nem venne észre semmit. Nyugodtan leppegtette a szót:

    - a föld maga nem nagy, már a mezőgazdasági rész, tán másfél hold az egész, de a hegy, a borsikás is hozzá tartozik. Mocsok, sőrfüves hely az is. Megvert az Isaten vele… DE ne tartóztassuk Ájvász urat – fordul a sógorhoz Izsák –, hanem köszönjük meg a szállást, s menünk, mert eddig az ügyvéd úr is vár!

    - Az ügyvéd úr még nincs az irodán – ülteti vissza az atyafiakat az örmény. – Egy deci pálinkát csak megisznak.

    - Nem vagyunk érdemesek rá! – szerénykedik a sógor, hogy ő is mondjon valamit, de ha már Ájvász úr rájuk erőltette, hát tisztességgel lenyelik.

    Lenyelik a másodikat is, a harmadikat is, s a negyediknél a régi barátság helyreáll köztük. Ez abból is látszik, hogy mikor Ájvász úr mellékesen megkérdi, hogy nem adnák-e el azt az osztozó pityókaföldet, Izsák még fel is háborodik:

    - Hogy is képzel ilyet! Örökké jó emberünk volt a tekéntetes úr, nem kívánhatjuk kárát! Olyan bolondot ne csináljon, hogy megvegye!

    Ravasz, eszes ember az örmény, hamar kitalálja, hogy mivel áltassa el ezeket az együgyű embereket.

    - Ha már maguk ilyen becsületes ebmerek, én is őszinte leszk. Nekem nem is a föld, nem ez a kő a fontos, hanem a jog, ami azzal jár. A közbirtokosság maguknál valami fakitermelő szövetkezetet csinált, s kimondatta, hogy erdővásárhoz csak annak van joga, aki a faluban birtokos. No mármost…

    - Értem! – nyílik fel a szeme a két székelynek. – Így már lehet beszélni a vásárról. Ez már egyenes dolog. DE így már nagyobb az ára a földnek is!

    - Hát akkor mit kérnek érte?

    - Ígérjen a tekéntetes úr!

    - Mondjuk, háromezer.

    - Előpénznek az megfelelne! – bólint Izsák.

    - Legyen háromezer-ötszáz! – nyögi ki a boltos.

    - Kezdjük négyen, s úgy feljebb! – szorítja a hurkot szelíden Hajnók Izsák. – A kötelezvényt visszakapnók most. A készpénz ráérne később is, azon az ötszázon kívül, amire éppen most volna szüksége a sógornak.

    Valahogy megegyeznek. Ájvász úrnak még csak az a kikötése volt, hogy sem az ügyvédnek, sem senkinek a szénről ne szóljanak, hogy a földnek is elfogadható ára legyen, csak ezerötszázat vallanak be – már az illeték miatt is – és ő a kötelezvényt már most visszaadja, illetve tűzre teszik, hogy többet ne szerepeljen.

    Így is történt. Elintéztek mindent békességesen.

    - Vasárnap aztán kimegyek, s megnézem a földet! – integetett Ájvász úr a boltajtóból a két székely után.

    Ájvász úr azonban nem egyedül jött. Egy vékony, zsidós szakállú, göthös utat hozott magával, s aszonta róla, hogy „ez geológus”.

    - Azt hittem, kőmíves! – nézte a kalapácsot a kezében Hajnód Izsák.

    A geológus minden követ megszabolt, a markába tört, megnyalintott.

    - Tiszta Sarmata-réteg! – kiáltott fel lelkesen.

    - Az kell, hogy legyen – bólintott rá a sógor –, mert a meddücsorda egész nyáron itt hevert.

    Végre felszuszogtak a pityókaföldhöz.

    - Hol a szén? – kérdezte mohón Ájvász úr.

    - Nyomd csak bele itt az ásót, Ignác! – bíztatta a sógorát Izsák, aki mindjárt ki is fordított pár darabot.

    A kec skeszakállas nekiszökik a gödörnek, kalapálja, túrja, hányja a földet, mint a kutya az egérlikat, de több szén nem kerül elő.

    - Előfordulás! – mormogja a geológus.

    - Fordul elő itt még több is! – bíztatja Izsák. – Vesd fel sógor a másik fészket is!

    - Ez is csak előfordulás! – kezdi elveszíteni a kedvét a geológus.

    - Van itt kibúvás is, ne féljen! – bíztatja Izsák, s megmutatja a fekete tyúkot. – Hát ez mi a súj?

    - Érthetetlen! – döbben meg a geológus.

    - Az magának, de nem nekünk! – felel látható jókedvvel Hajnód Izsák.

    - Itt nincs szén! – állapítja meg határozottan a geológus. – Nem is volt soha. Ha volna, geológiai csoda volna.

    - Hát ez mi a nénje kontya? – rúg tova egy kisebb rönköt Izsák.

    - Azt úgy hozták ide!

    - Nem, mert magától jött fel a szentsimoni állomásról! – méltatlankodik Ignác sógor is. – S az angyalok ültették el…

    A vallomásra Ájvász úr kékülni, zöldülni kezd, hol felfúvódik, hol lelohad az arca, szemei kidüllednek, a haja kicsapzott, teste reszketni kezd, legyendül az édes anyaföldre, két csontos kezét imádságra fogja, s ez egekre emelve, t úlvilági hangon nehehen kinyögi:

    - „Fekete pityóka” Jaj, Istenem!…

    Hajnód Izsák büszkén kiegyenesedik, s igen komlyan odaszól a sógorának:

    - Mehetünk Ignác, mert úgy látom, hogy Ájvász úr végre Istenhez tért!

    Azzal elindulnak Szépaszószáda felé…  

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf