Jablonczay Pethes Béla: Magyarok bejövetelére

Budapest, 1919. november 16.

Bujdosó kurucok százada jön,
Horthy Miklós kornétása fújja,
Lebben a zászló, csörren a szabja:
Árpád fiai hont foglalnak újra.
- Szemünkbe most szívünkből jön a könny,
Hogy régi fénnyel köszöntjük őket,
De jöttük mégis eszünkbe hozza –
A messzi, messzi alvó temetőket.
Vagy tán nem is alszik bennük senki,
Mert hallották ott is a riadót
S a régi hangra a Gács mezőkön
Minden halott honvéd kardot csatolt?
…S eljöttek ide…ím itt is vannak
Régi arcokat talál a szemem,
Igen, ők azok…vagy tán tévedek,
Mert szememen fátyol van: könnyezem…
- Olyan dalosok ezek a fiúk,
Mintha köztük Gyóni Géza járna
S mindegyiknek szerelmes lapot
Írt volna hazulról a babája.
Hidegen hulló fagyos esőbe’
Virágos erdők illatát érzem,
Mind ami szép volt, felkeres engem
S új életre pezsdül szittya-vérem.
Ezen a napon úgy jöttél elébem,
Ahogy őket sohase láttam
S nem hittem, hogy e napot megérem,
Bár mindig bíztam a feltámadásban.