Oltványi Gáspár: Laudetur Jesus Christus!

– A legszentebb név ünnepére –

Nyugovóra tér a Század,
    Roskadozva összedűl;
S mint tizennyolc bús elődje,
    Nem sokára elmerül.
Hírt, nagyságot, fényt, hatalmat…
    Magával ránt s eltemet!
Csak te élsz s lész mindörökkön
    Jézus, áldjuk a neved!

Neved a mi erős vértünk,
    Mellyel küzdünk, harcolunk;
Malasztjától gyámolítva,
    Vele élünk és halunk.
Köszöntésünk nem is kíván
    Egyéb módot és nemet – :
„Dicsértessék Jézus Krisztus,
    Mindörökkön szent neved!”

Jézus a mi reménységünk,
    Főbizalmunk kútfeje,
Létünk szentelt talizmánja,
    Drága vonzó deleje.
E varázs-szó: ír minékünk,
    Melytől annyi seb heged…
Dicsértessék, óh Megváltó,
    Mindörökkön a neved!

Ezt hallja a csecsemő már,
    A midőn még boldogan
Pihen anyja édes keblén,
    A hol üdve tárva van;
S mikor első mosolyával
    Szülőjére fölnevet:
Így szól ez: Óh dicsértessék
    Jézus Krisztus, nagy neved!

És a mint a szív kinyílik,
    S termi első bimbaját;
S a szerelem – bűbájával –
    Az ifjú párt hatja át:
Ugyan e szép kegyszavakkal
    Áld egyház jegyeseket:
„Kánai menyegzős Jézus,
    Dicsértessék a neved!”

Mi az élet Jézus nélkül?
    Zord, kietlen társaság!
Mi a halál, Krisztus nélkül?
    Vigasztalan pusztaság!
De bármikor üssön óránk:
    A tanítvány nem feled;
Haldokolva is sóhajtja:
    Dicsértessék szent neved!

Lehanyatlik agg évszázunk,
    És ma-holnap elmerül;
Mint megannyi más elődje –
    Elvész menthetetlenül.
Hírt, szerencsét, fényt, hatalmat…
    Mulandóság leple fed:
Ám te mindig lész, óh Jézus,
    És örökkön él neved!!