Oláh Gábor: Apácai Csere János, hej!

Apácai Csere János, hej!
Magyarország rossz, csalános hely;
Összetépi a testünket, a lelkünket, mert
Magyarország nem virágos-kert.

Én is jártam, én is szálltam ott,
Hol az élet szárnya lobogott,
Visszajöttem, le is hulltam, el is égtem már,
Bús vándormadár.

Nincs Alettám, szőke, kékszemű,
Sírig, még a síron túl is hű;
Csak árnyékom szalad velem egy életen át,
A szerelem soha meg se lát.

Gondolatom, bátor, van egy pár,
Azt se nagyon kürtölgetem már.
Ostobaság nagy meredek tornya fenyeget,
Onnan lépem által az eget.

Vagy onnan zuhanok porba még,
Ha majd alattam a máglya ég,
Mely lánggá lobbantva viszi lelkem oda, hol
Az örök szépségek angyala dalol.

Távol, magas tornyok peremén
Csalogatva lángol a remény,
De csak itten égünk porrá. Értem az se kár:
Előttem egy ősöm győzve jár.