Dalmady Győző: Beniczky Emil
Az ifjúság, a tűz, erő,
Azért vannak-e tehát,
Hogy közelebb gondolhassa,
Ki zászlójuk lobogtatja,
A sír széléhez magát?
Fenn csapongó lángléleknek
Azért vannak szárnyai,
Hogy a távol fellegekben
Egyszerre csak oda vesszen,
S ne bírjon leszállani?
Merre jártál, élet támadt,
Ím oda lett a tied!
Ragadott a lelkesültség, –
Oly magasra óh, mért küldéd
Lelked? Íme, követed!
Fájdalommal alig bírok!
Valahány szó, annyi vád.
De egy vigasz csöndesség tesz,
Hogy ki lángol, szeret, érez,
Megdicsőül legalább.