Könyörgés elnyomatásban

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Nyomorúságtól nem nyughattatok.

Jaj, jaj, nagy iga ki az fejünkön
Forog mindennap az mi földünkön;
Megrögzött rajtunk, mint varjú dögön,
Ezen a földön. –
Miként az varjú vagy holló, dögön.

Jaj, én Istenem, már hová legyünk!
Nagy ínségünkben kit reménlhetünk?
Nyavalyáinkban kit szepegessünk?
Hogy nincsen nekünk
Kit engeszteljünk!

Bízzunk Istenben, megsegít minket –
Csak buzgó szívvel óhajtsunk ötöt,
Az Christus-Jezusért, ki miérettünk
Az magos mennyből
Váltanunk lejött.

Bírák, polgárok, hogy nem nyughattok?
Falut, udvart egyre rójátok,
Kapunkon ki s be miért futtok-lóttok?
Talán nektek is
Nincs nyughatástok!

De ez csak semmi; hát ha az többit
Kezdem számlálni, – fogtok rémülni
És az lelketek kezd kesergeni,
Ekképpen magát
Kezdi siratni:

Óh magasságban lakozó Isten!
Könyörülj rajtunk ez ínségünkben!…
Mert elepedett lelkünk egészen, –
Még Isten sem jut
Immár eszünkben!

1718  
Ismeretlen szerző műve