Zoltai Lajos: A debreceni viselet a XVI-XVII. században [IV. rész]

                              5. Lábbelik

    Összefoglaló gyűjtőneve azoknak a kézműveknek, amelyek a talpat, lábfejet, alsó lábszárat takarják és védik. Ősidőktől fogva e célra legmegfelelőbbnek tartották a bőrt. Lábbelit belőle a varga és a csizmadia csinált (17. á.) A csizma elterjedését török hatásnak tulajdonítják. Debrecenben is 1604-ben alakult meg a csizmadiák céhe. A susztereké és cipészeké pedig csak a XVIII. század utolsó harmadában, kilenc német mesterből. Hajdan mindenféle lábbeli készítése, kivéve a legegyszerűbbét, a bocskorét, amelyhez a legkevesebb ügyesség kellett, a vargacéh kiváltsága volt. A csizmadiák is szervezett társaságban jelenvén meg a nap alatt, attól fogva hosszú ideig állandó egyenetlenség, civakodás dúlt a két céh tagjai között. Helyén való, hogy erről is beszéljünk. Mert ezen a viszálykodáson keresztül pillanthatunk be a lábbeli viselet kialakulásának sorrendjébe.

    A tímárságot, másként a vargamesterséget vadászó-halászó őseink az urali hazában is gyakorolták. Debrecen a vargáknak már az Árpádok korában népes szállása lehetett. A céhrendszer alighogy gyökeret vert Magyarországban, a debreceni vargák mindjárt céhben tömörültek, Nagy Lajos vagy talán még Róbert Károly idejében. Az erről szóló levelök enyingi Török János tanúsága szerint 1555-ben még megvolt81. Azóta elveszett. De mindmáig megőrizték Szabó Bertalan bíró és esküdt társai által 1486-ben jóváhagyott törvényeiket. Ezekből még nem tudjuk meg, milyen remek csinálásával kellett bizonyítania az új mesternek a kész tudását. Annál körülményesebben körülírták, mely esetekben és milyen módon tartozik megvendégelni az egész társaságot, udvarolni a bíró előtt. Valóban szerettek az öregek bőven lakmározni. Négy-hét tál étel és 12–25–50–100 icce bor került esetenként az asztalokra. A bírónak bemutatkozáskor ajándékképpen egy pár saru járt. Máskor egy szekernye vagy cipelles illette. Ezeket a törvényeket Szűcs László bíró és tanácsa 1519-ben, majd János Zsigmond fejedelem 1576-nan újra megerősítette. A fejedelem 1569. Váradon hozott ítéletével a debreceni vargá panaszára eltiltotta az idegen vargamestereket, hogy közönséges vásárok idején kívül az itteni piacon cipellősöket árulhassanak a debreceniek kárára82.

    Nagy Gál István bírónk 1598. új szabályzatot adott a vargacéhnek. Ez már a remeket is meghatározza eképpen83: egy files cepelles, egy szekernye és egy asszonyi állatnak való saru. (Ilyen sarut egy szakmányos legény naponta hatot-hetet meg tudott csinálni. Csinálásának bére a mester asztala felett darabonként fél garas.) A törvény megkövetelte a mestertől, hogy jól csinált és kicsávált bőrből míveljen, jól alkalmatosan szabjon, varrjon és művét úgy vigye ki a piacra.

    Ez az új törvény szabályozta a foltozó varga munkáját is. A vargalegények társaságába ha belálott, szabad volt neki fejelni és egész talpat csinálni. Csak szígyártó bőrrel ne foldozzon. Öreg szekernye fejelése 32 pénz, térnysarué 24 p., gyermeksarué 16 p. Öreg szekernye talpalása 20 p., kisebbé 16 p. Félszőr talpat is 16 pénzen csináljon.

    Néhány év múlva céhet alakítottak a csizmadiák is. Azelőtt sem róluk, sem műveikről nincs szó az akkori debreceni kéziratokban. Törvényöket 1604-ben adta ki Tóth Mihály főbíró. Új megerősítést nyert 1617. és 1647. A mesterremek három műből állott: 1. egy száras csizma;egy varrással, toldás nélkül, simasarkú egyenes sarkú legyen. 2. papucs, kit gyulai papucsnak neveznek, igen magas sarkú legyen, u. m. egy tenyérnyi nagy ujjal öszve magasságú. 3. egy sólya, ki belől mind egészen béllött legyen és az varrása sehol ki ne lássék. A bírónak az újmester kecskebőrből csinált fekete száras csizmával tartozott. A törvény egyik szakasza szerint „senki, aki a csizmadia céhben nincsen, csizmadia művet a városon csak egy kapcát is nem merjen csinálni”84.

    Azonban a helybeli vargák nem tudtak a karmazsinból, kordovánból, szattyánból készített csizmának való jobb minőségű bőrt csinálni. A csizmadia céh kérésére tehát a városi tanács már 1607-ben így határozott: „Mivel eddig gyakrabban hitványbőrből csináltanak mívet a csizmadiák, kiváltképen hitvány talpbőrből míveltek és kényszerültek a vargáktól venni talpbőrt, ki csizmának felette rosz és alkalmatlan, annakokáért szabad legyen a csizmadiáknak igen jó és tudós tímármestert hozni a városra és azzal az ő mesterségökhöz való bőrt készíttetni és abból mívelni. A céhmesterek tisztök terhe alatt vigyázzanak reá, hogy a tímár jómívet míveljen”85. A tanács 1621-ben arra figyelmezteti az érdekelt feleket, hogy a csizmadiák privilégiumok szerint szattyánt, karmazsint a sokadalmakon ők is, mások is szabadon vásárolhatnak. Másfelől a vargákat is megnyugtatta, hogy fizetésért akárkinek készíthessenek bőrt, efelől nem kell hírt adniok a csizmadia céhnek; de pénzökért a csizmadiákat is el kell látniok bőrrel86. Majd az 1607. évi határozatot is megújította. Vagyis a csizmadiák, ha akarják és értékök vagyon reá, régi kívánságok szerint tímármestert hozhatnak be a városba87.

    A tanács 1671. megint rendet csinált vargamester uraimék között. Sok volt a panasz ellenök, hogy nem jól dolgoznak. A bocskor árulását oly feltétel alatt engedte meg nékik, hogy a bőrt nem szabad megfeszíteniök, hanem úgy csinálják, mint azelőtt. A kéthetenként megújuló ármegállapításnak, amelyet a varga és csizmadia céhmesterek a vásárbíróval együtt végeznek, alá kell vetniök magokat. Most pedig a jól készült, azaz gyártott bocskort 24, a szőrös bocskort 21 dénáron árulják88.

    1684-ben megengedte a tanács, hogy a vargamesterek magok készítette bőrből hegyes csizmafára (kaptafára) való bélletlen talpú cipellőst szabadon csinálhassanak és árulhassanak89.

    Negyedszázaddal később a vargák által csinált lábbelik némelyike kiment a divatból. Ekkor az egymással viszálykodó csizmadiák és vargák a tanács jóváhagyása mellett a további perlekedés megelőzése és az atyafiúi szeretetnek megújítása végett a következő megegyezést kötötték:

Csizmaforma    „1. A csizmacsinálás egyedül a csizmadiákat illeti. A vargák és cselédjök csizmát sem magok szükségére, sem eladásra nem csinálhatnak, nem is árulhatnak. Tehát mustát, bicskiát, művelő csizmadia tőkét magok házában nem tarthatnak.

    2. Mivel a vargamesterséghez tartozó asszonyembernek való hegyes- és férfiúnak való csonkaorrú saru vagy szekernye már teljességgel unadalomba ment és azok készítésének, árulásának hasznával nem élhetnek, arranézve a mostani időhöz képest szabadon csinálhatnak hegyes csizmafára fekete viasszal kívül varrott két talpú, béllett fejű és nem csizmaforma szárú sarkas lengyel sarukat és ugyan csizmafára belülvarrott iplik nélkül90 sarkazott, bélletlen talpú, félig béllett fejű cipellősöket, ismét sarkatlan, bélletlen, de nem cikkelyes, török forma, hanem régi varga módon egésztalpú bőrkapcákat, magok által cserrel készített bőrökből.

    E megegyezés nagyobb állandóságára eligazító bizonyságul a megírtaknak megfelelő formát csináltak a saruról, cipellőről és bőrkapcáról. E formák felét a varga céh ládájában helyezték el.

    Kelt az egyezség 1711. dec. 15-én.91

    Némi magyarázattal tartozom a mai fülnek szokatlanul hangzó régi lábbelik alakjáról. A sólya valami nagyon könnyű, szellős topánka vagy szandálféle92. A szekernye hosszúszárú volt, mint a csizma. Szára térden felül, néha egészen a combig ért. Inkább a szegénység viselte. A bőrkapcát finom bőrből, a lábhoz idomított rövid harisnya formájára varrták. Olyan is volt, amelyet a nadrághoz fűztek. Szabó István tímármester ingóságai közt még 1776-ban is találtak „próba bőrkapcát”, egy „tüszű”-vel együtt.

    A cipellős elnevezés is haszálatos a XVIII: század második felében. Úgy látszik, már német szabású lábbelire alkalmazták. Botos István patikáriusnak(1750.) volt egy pár „csatos cipellője”, meg „német csizmája”. Vasas Ferencné Csáthi Sára (1775.) „férfi cipellő”-re való egy pár nagy ezüst csatot tartogatott a ládájában.

    A bocskor a legegyszerűbb, legolcsóbb lábbeli. Sok ember maga csinálta magának. Ma is felkötik a pásztorok és aratók. Topánka, bakkancs elnevezéssel XVIII. századbeli írásainkban nem találkoztam. Pedig Győrffy szerint a Nagykunság népe már akkor is ösmerte.

    A csizma sarkára férfiak, nők egyaránt patkót verettek. Ez a szokás Bethlen Gábor idejében általános. Említettem odaelébb, hogy Debrecenben tilos volt a magas csizmapatkó csinálása, viselése. A sarkantyú viselése még régibb eredetű. A múzeumokban árpádkori sarkantyúkat is mutogatnak. Debrecenben a fiatal emberek nagy előszeretettel viselték. A mesterlegényeknek csak „a harang módjára csengő nagy sarkantyú” volt tilos. A jómódú ember ezüstből csináltatta arkantyúját.

6. Az öltözet kiegészítői

    Kesztyű. Keszkenő. Fegyver és bot. Zsebóra. Dohányzó készségek.

    A felsorolt ruhaneműeken, az alsó-, felső öltözeten kívül a debreceni polgár, – hasonlóan másutti honfitársaihoz – hazulról elmenvén, két-három olyan kisebb tárgyat, eszközt is magához vett, a kezébe vagy a zsebébe amelyekre különböző okból szüksége volt. A társadalmi szokások csiszolódásával a hasznosságon kívül az illendőség is megokolta, hogy ezeket a tárgyakat, mint az öltözet kiegészítőit, magával hordozza. Közrejátszott még a feltűnési vágy, a hiúság, a divat utánzása, a mód és tekintély mutogatásának öszötne.

    Ilyen öltözetkiegészítő a kesztyű. Debrecenben már a XV. században ismerték és használták. Bizonyosan nemcsak a város bírái és a céhmesterek, akiknek az ártikulusok rendelése szerint kijárt az új mestertől egy-egy bocskor öt ujjú kesztyű. A XVIII. századbeli debreceni kalmárok boltjában sokféle kesztyű közt válogathatott a vevő. Gesztefeldné halála után 65 pár színes, szarvasbőr, arannyal-ezüsttel varrott és mosható kesztyűt leltároztak a temérdek bársony, selyem, posztó és vászonárú között.

    A zsebbeli keszkenők viselésére Radvánszky Béla már a XVI. sz. második feléből hoz elő példát. Azt is írja, hogy azokat kender vászonból, gyolcsból, patyolatból szabták, színes selyemmel, arany és ezüst fonállal vagy cérnával hímezték ki otthon, vagy mint kész árút vásárolták. Debrecenre vonatkozólag a zsebbeli keszkenőről kézben hordozó keszkenő megjelöléssel már az 1567. évi jegyzőkönyvünkben szó esik Julek Ferencné Orsolya asszony hagyatéka átadásánál, leánya, Katus részére. Két „hímös” kézben hordozó keszkenő volt ott. Később Szilágyi Takács Mihály péterfiai polgár hagyatékában is előfordul 1662. évi leltár szerint 3–3 aranyos, török és más viselt keszkenő; de ezekről nem bizonyos, fejre- avagy kézbevalók voltak-é?94 Debrecenben is régi szokás lehet, hogy a menyasszony vőlegényének jegyajándékul értékes, szép zsebkendővel is kedveskedett. Szenátor Titkos Jánosnak két aranyos keszkenője volt, jegyben kapta. Ifj. Nánási Györgynél három, Csáthy Sámuelnél két sujtásos kanavác keszkenőt, kilenc félselyem új keszkenőt, egy selyem, fekete-veressel szőttes keszkenőt, Csató István kalmárnál egy pár pamut keszkenőt találtak holtuk után. Kiss Gáspár 11 és 24 dénárért kínálta a pamut keszkenőt. Tóth Istvánné Lénárfi Erzsébet is árulta. Látszik, hogy egyszerűbb emberek közül is került vevője a zsebkendőknek.

*

    Az előkelő nemesség családéletét, háztartását, viseletét és szokásait ismertető Radvánszky báró könyvében olvassuk, hogy az urak, ha szabadba mentek, kesztyűs vagy kesztyűtlen kezökbe tollas buzogányt, cifranyelű baltát, csákányt, tatár korbácsot vagy pálcát vettek. A XVII. sz. vége felé már sokan rövid és vastag vagy bogos, ezüstösfejű nádpálcával cserélték fel az előbbi fegyvereket. Mások a botnak valót saját erdejökben termő keményfanemekből válogatták95.

    A mindennapi élet tapasztalatai rászoktatták a közép- és kisnemességet, sőt a szegény jobbágyot is, hogy üres kézzel, védőeszköz, legalább bot nélkül hazulról eltávozni nem tanácsos. A szekerező, fuvarozó debreceni cívis ezt a szokást úgy módosította, hogy a szekér oldalán keresett alkalmas helyet az úton sokszor nélkülözhetetlen hosszúnyelű fejszének. ez a szokás máig megmaradt.

    Az eredetileg védekezésre és támadásra szolgáló bot hordozásának módosulása a sétabot, a sétapálca is. Nem mindig arra való, hogy könnyítsen a járáson. A tulajdonosa valami lelki vagy érzelmi oknál fogva ragaszkodik hozzá. Talán az atavisztikus megszokás köti egymáshoz az embert és a botot. Mindegy, akármi. A jómódú debreceni cívis házbeli ingóságai közül sem hiányzott a buzogány, a csákányfokos, az ezüstfejű bot és a nádpálca. Nemesi származással is dicsekedhető családoknál teljes gyűjteménye megvolt az insurrectióhoz szükséges felszerelésnek. Némelyütt a kard, szablya, pallos, tőr, karabély, flinta, puska, pisztoly, stucc, lóding, tarsoly, patrontáska, puskaporos palack és más hozzávaló nem is egy, több példányban megvolt.

    Már Evlia Cselebi XVII. századbeli török utazónak feltűnt, hogy a Debreceni kormányzó tizenkét bíró – t. i . a tizenkét esküdt – ezüstfogantyús botot hord. A XVIII. századbeli vagyonos polgárok közül némelyek a nádpálcát kedvelték, felsővégén gyökér vagy ezüst kókusszal (gombbal). Mások hazai fából csinált, ezüst vagy réz cifrájú bottal jártak. Kölgyesi Ferenc tanácsnoknak ezüstfejű fapálcán kívül kecskeszarvban végződő botja is volt. A sétapálcát szőlőfából(így) is csinálták. Ilyent tucatszámra árult Ceglédi Szabó Sámuel kalmár (1736.).

    A zsebóra Magyarországon csak a XVIII. sz. közepe táján terjedt el. Ennél előbb a debreceni hagyatéki leltárak se említik. Eleinte ritka, mint minden újdonság. Asztali órával valamivel előbb is találkozunk több hagyatékban. Az első zsebórák nálunk részint ezüstből, részint tompakkból készültek. Az általam ösmert legelső feljegyzés pedig, amely debreceni polgár birtokában lévő zsebóráról tanúskodik, 1749-ből való. Oláh István szenátoré. Ezüst órát láncostul találtak Csáthy Sámuel patikárius (1754.), Gesztefeld Albert kalmár (1759.), Bihari Istvánné Kapros Mária (1780.), hagyatékában. Aranyozott tompakk zsebórája volt id. Szőke János tőzsérnek († 1752.), egyszerű tompakk órája maradt idősebb Fáy János polgármesternek († 1783.). Örökösei ezt az órát 30 frtra becsülték.

    A dohány szívása török közvetítéssel, többször megújított tanácsi tilalom ellenére a XVII. sz. második felében, 1660–1670 körül kezdett terjedni Debrecenben. A kuruc szabadságharc éveiben pedig általánossá lett. Fazekasaink a cseréppipát, a csutorások a csont szopókát kivitelre is tömegesen csinálják. Szépapáink a tubákolással is megösmerkednek. Azonban értékes ezüst kupakos tajtékpipák mintha teljesen hiányoznának a cívis környezetéből. Tubákos szelencék, díszes dohányzacskók a XVIII. sz. folyásában végig nagy ritkaságok a debreceni férfiaknál. Így látjuk ezt a hagyatéki leltárakon keresztül. Baksij János ingóságai közt fordul elő egy ócska bőr dohányzacskó (1770) és az öreg paplanos Baranyi Miklós hagyatékában egy selyem dohányzacskó (1789.). Tubákos pikszist is két helyen találtam, Patai Kokas Istvánnál (1741.) ónból csináltat; Oláh István szenátornál (1749.) kettőt is. Egyik belül aranyozott ezüst, másik ezüstbe foglalt akhát kő volt. Ns. Dömsödy Dániel szenvedélyes dohányszívó lévén, a felesége csapóutcai házoknál – a XVIII. sz. végefelé – külön „pipázó szobát” mutatott ki a számára.

7. A ruhás ládás és fogasok előtt.

Különböző foglalkozású egyének ruhatára.

    Az eddig elmondottakban inkább általános ösmertetést adtam a debreceni polgári viseletről. Most szeretném bemutatni néhány cívis elődünk öltözet-készletét, ruhatárát, ahogy haláluk után hagyták. Így lehetőleg még tisztább képet kaphatunk arról, miképpen öltözködtek?

    Felnyitom tehát a különböző korú, rangú és foglalkozású debreceni polgároknak, ifjúnak, középkorúnak és öregnek, gazdálkodónak, kézművesnek, kalmárnak és hivatalbélinek ruhatartó ládáit és kirakom megtekintés végett minden gunyájokat. Néhol megmondom ezeknek az árát avagy értékét is.

A hentesinas ruhái

    Nagy Bálint vagyonos árva fiú. Csupán készpénzben és adóslevelekben negyedfélezer frt. örökölt. A gyámja Forró István szenátor hentesmesterségre adta. Három évig (1744–46.) pénzes inas volt a fiú. Gyámja ez idő alatt 124 frtot költött reá. Ebből ruházatra 62 frt. 40 dr. esett. Az elszámolás szerint ez a kiadás így oszlott meg96:

    Az első esztendőben posztó nadrág szíjjával és fejér ruha 6.58, egy pár csizma, patkóval, sarkantyúval 2.86, egy süveg 0.90, egy pruszlik 2.04 frt.

    A második esztendőben : lábravaló gyolcsból, vászonból 3.60, mente, dolmány, nadrág, 4½ réf jóféle pokovai posztóból 11.97, posonyi gomb mentére, dolmányra 1.80, három réf jóféle kilicer másik dolmányhoz 1.62, hozzávalók, kapocs, angliai posztó a dolmány hajtókájára 0.36. 36 sing selyem zsinór á 6 dr. 2.16., láncra való mentekötő 0.90. dolmány, mente, nadrág csinálása 2.70, ifj. Kőrösi Pálnak mentebélésért, prémezésért 8.10 frt.

    A harmadik évben : 8 sing gyolcs ingnek, 8 sing lábravalónak 2.00, egy pár csizma 2.00, egy hüvelyes kés 0.90, ismét singnek, lábravalónak 22 sing gyolcs 4.56, egy nadrág 2.87. egy zsebbevaló keszkenő 0.48, egy süveg 0.90, ismét nadrágnak való posztóért 2.66 frt.

A tímárlegény ruhái.

    Pikó András a vargamesterség tanulását az 1710-es években befejezvén, a nénje újonnan felruházta. Vett néki számadása szerint97:

    csizmát 1.20, dolmányt, övet, nadrágot, salavárit 11.00, fehér aba mentét is 11.00, szűrt szíjjával 4.08, süveget 1.20, szép cifra gyolcsinget 3..06, másik közönséges gyolcsinget 2.04, két lábravalót 1.70, egy nyakbavalót 1.70 frtért.

A kalmárlegény ruhái

    Békési Mihály tekintélyes kalmár Sámuel fia Lőréről 2 évi és 3 hónapi német szórúl haza jövén az apja diákruhát csináltatott neki jóféle páduai posztóból, jóféle fekete rásából hosszú dolmányt is; továbbá övet és süveget. Ezen kívül új röviddolmányt páduai posztóból és új kék anglia mentét. Skolai kurzusa elvégzése után (1751.) Posonyba ment praktizálni. Amikor onnan is hazajött, kapott újra anglia köntöst, a dolmányára deli ezüstgombot, mellé selyem lajbit98.                     

A diák ruhái

    Nem a szegénysorsú, jótéteményes, egyenruha viselésére szorított diákról van most szó. Hanem a jómódú debreceni család diákfiáról, akinek összes taníttatási költségét itt lakó szülei viselik. Ez a diák Csatári János, Cs. István szenátor, volt szűrszabómester fia. Hatvani István professzor sógora. Elébb a kollégiumba járt, aztán a hallei egyetemre küldötte ki az apja (1747–49.). A nénje följegyzéseiből tudjuk, hogy tizennégy éves korában köntöst, ezüstgombos mentét, dolmányt kapott az apjától. Mikor diáknak öltöztették fel, kerek 100 frtba került. Csupán nyusztos kalpagja 30 frtos volt99.

A nagygazdák ruhái

    Molnár András szántóvető ember. Béres földje szállással a Kösélyszegben. Halálakor (1788.) hat lovat, tizennyolc számos szarvasmarhát írtak össze nála. Azonkívül, amiben eltemették, alig maradt valami csekélyértékű alsó-felső ruhája. A hagyatéki leltárba csupán 3 fejér ruhát, paraszti süveget, fekete gubát, juhászbundát és ócska kék nadrágot vettek be100.

    Jóna Mihály 1780-ban meghalt sőregyűjtő gazdálkodó után 14808 mfr. értékű ingatlan és ingó vagyon maradt. A Csapó u. 26 sz. ház, 16 nyilas béresföld szállással, két kerti szőlő, kaszáló a guti ligeten, 94 gulyabéli marha, 15 méneses és 7 igás ló, több tehén, 34 boglya széna Ohaton és másutt, 34 körmöczi arany, 151 species tallér, adóslevelekben 8344 frt. követelés. E tekintélyes vagyonon 2 fiú, 3 leánygyermek és egy árva unoka osztozott. A temetési és a kiskorúak kiházasítására szánt költségek levonása után mindegyik 2281 frtot kapott. A házbeli és ládabeli portékák részletesen felsoroltatnak, de a meghalt gazdának csak egy fekete persia bőr prémezett mentéje és egy francia kék rókás mentéje említtetik, 3 rendbeli ezüstgombbal együtt101.

A mesteremberek ruhái

    Varga-utvai lakos Szűcs Pap János esküdt ruhásládáját lássuk először. Az 1733. felvett leltár szerint ingatlan vagyona: kőház, kőpincével, 2 boltos kamara, kőszoba pitvarral, másik kis ház pitvarral, két kerti szőlő idehaza, hegyi szőlő Száldobágyon;3 nyilas föld Szentgyörgyön. Ingó jószága: körülbelül 150 cseber bor, hat szekeres ló, tizenegy szarvasmarha, szűcsműhely és egyéb házbeli holmi. Garderobja pedig ilyen volt:

    Ezüsttel kötött kék szőröv 10.20, sötétkék süveg 6.12, viseltes süveg vidrával 1.36, olajszínű viseltes süveg 0.34, kék viseltes mente báránybőrrel 6.12, viseltes dolmány 20 ezüstgombbal, pikelyestül, az ujjain is 20 ezüstgomb pikkelyestül 12.92, bélelt nadrág 2.40, abaköpönyeg 1.70, két abaköpönyeg négy-, másik három márjás 2.72, egy bunda 1.02 frtra becsülve.

    A 178 tételből álló leltár se férfi, se női alsó ruhát nem említ. Pedig 16 tétel negyven különféle és igen gazdag ágyöltözetet sorol fel. A kihagyott ingóságokra vonatkozhatik az a leltári megjegyzés, hogy „amelyek itt becsülve nincsenek, a két kisebb árva velek egyaránt osztozzanak.”102

    Ugyane sz. közepén (1753.) vették fel Jenei Péter bodnármester leltárát. Háza Ceglédben állott. Volt benne 2 szoba, 2 konyha, 3 kamara, 1 terhes ház, mind sorvadt régi épület. Volt egy félbemaradt szoba is, kőlábakkal, alatta kőpincével. A Csapókertben 2 nyilas, a diószegi hegyen 40 ember műve szőlő (az-az olyan terjedelmű, amelynek egy nap alatti megkapálásához 40 ember kellett). A hagyatékhoz tartozott továbbá hat ló, két szekérrel, 15 juh, műhelyberendezés, gazdasági eszközök és vallásos könyvekkel megtelt téka.

    A ruhásládában pedig ezeket találták: Három jegy ing, arannyal varrottak, fejér cérnával, csipkével díszítve. Egy jegy keszkenő, arannyal, karmazsin selyemmel kivarrva. Kék angliai posztó mente, selyemsújtással, óngombbal, báránybőrbéléssel, rókanyakkal és háttal prémezve, megér 22 frtot. Ugyanolyan posztó dolmány, ezüstgombokkal, becsülve 12 frtra. Ugyanilyen posztónadrág 2.68 frt. veres szőrzsinór öv, félviseltes 20 gombbal, a végén ezüst fonalkarikákkal 4 frt. Másik kék teveszőr öv, 20 selyem gombbal 6 frt., két nádpálca103.

A kalmárok ruhái

    Idevonatkozólag csak a XVIII. sz. második feléből találtam bővebb adatokat.

    Először ns. Kiss Gáspár piac-utcai házába nézzünk be. (A mai Vecsey féle 7. sz teleknek déli felén volt.). Tulajdonosa középkalmár és szenátor. Ingatlanán a leltár szerint : 2 szoba, 3 kamra, kőpince, egy fellegház, alatta utcára nyíló bolt;beljebb az udvaron két béres földház, annyi kamarával; istálló, kocsiszín, mulatóház. Csapó-utcában három szárazmalom; szőlő a mester- és csapóutcai kertekben, libakerti föld, Elepen 17 nyilas béresföld szállással, Bánkon kaszáló, a csatári hegyen 3 szőlő az övé. Sok lábas jószága is volt. Boltjában vegyes kalmáráruk. Öltözete pedig a gyermektelen nemzetes úrnak ilyen volt: Új dolmány selyemgombokkal rajta egy pár ezüstkapocs, ujjain 18 pár apró ezüst gomb pikkelyestül. Másik dolmány selyemgombokkal; az alján egy pár ezüstkapocs, az ujjain 14 pár szalamia104 gomb pikkelyestül. Harmadik dolmány, viseltes, nincs rajta semmi. Sima tábit seprőszín nyári mente. Fekete báránybőrrel bélelt, hosszú téli zöldmente. Két köpönyeg, kékszínűek. Téli süveg. Skófiummal kötött tengerszín selyem öv. Kék teveszőröv tarka gombokkal. Hat máriásos kalap. Nádpálca, rezes. Nadrágot, alsóruhát nem írtak fel a leltározók105.

    Csáthy Sámuel vasárus gazdag ruhatára következik most az 1773-ban felvett leltár szerint106. Feleségével Kapros Máriával (Weszprémy István híres tudós orvos sógornőjével) közös vagyon volt a piacuccai emeletes ház;három száraz malom fele;itthon tíz kapaalja kerti szőlő. Ebesen béresföld jókészültségű szállással; a jankai hegyen 60 ember műve szőlő. A cselekvő vagyon értéke meghaladta a 31 ezer rh. forintot. De az adósság is felment 20 ezerre. Lakásuk úri módon volt berendezve. A ruhásládák és almáriumok is gazdagon tele voltak. A leltározók a férfi alsóruhákat és lábbeliket figyelmen kívül hagyták. A felsőruhák pedig ezek: Rókatorkos mente aranykészülettel. Teveszőr kamellot nyestes mente, selyem készülettel 11 frt. Ugyanolyan mente. Teveszőr kamellot dolmány selyem készülettel 10 frt. Közönséges kamellot dolmány olyan készülettel. Fekete ordináré posztódolmány szőrkészülettel. Karmazsin selyemöv arany plastal (így írva). Kreditor leibli olyan plastal. Karmazsinplüs leibli. Módiszín angliai posztó nadrág, új aranyzsinórral. Ugyanolyan ócska nadrág. Módi szín anglia nadrág selyem zsinórral. Négy más módi szín nadrág. Fekete ordináré posztó nadrág. Ócska fekete szőröv. Kék színű ujjas leibli. Új nyuszt kalpag. Gerény kalpag. Kilenc félselyem új keszkenő. Sujtásos kanavác két keszkenő. Fekete veressel szőttes selyem keszkenő. Két kasztor kalap. Ezüstös nádpálca. Selyem dohányzacskó. A leltár a szokással ellenkezően hallgat a dolmányra-mentére való ezüst gombokról. Pedig hej de sok szép arany-ezüstmobilia ragyog a Csáthyék házában. Szép számmal volt ott magyar-, latin-, német könyv is.

A hivatalbéli polgárok ruhái

    Utoljára két tanácsnokunk ruházatát ismertetem. Ns. Oláh István az egyik, aki 1749-ben halt meg. Háza Csapóban, a mostani tűzoltó laktanya telkén állott. Hegyesi béresföldjén szállása, a város körül 11½ nyilas kerti, Jankán, Hegyközkovácsiban, Diószegen, Csatáron és Püspökiben hegyi szőlője. A pincében 468 cseber bort, az istállóban 6 kocsibeli, 8 szekeres lovat, hat jármosökröt találtak. A hortobágynál 92 szarvasmarhája, 20 méneses lova legelt. Az sem megy egészen ritkaságszámba, hogy 126 latin és magyar könyve feküd a tékában. Jól is ruházkodott, amint a hivatalos leltár mutatja107.

    Viseletes olajszín rókatorkos mente, aranyfonálból vert gombokkal, pikkelyekkel és ráncravalóval együtt. Levendulaszínű janótos mente, arannyal egyvelges selyemgombokkal. Téli mente, páduai posztóból, róka háttal. Vasszínű új dolmány, selyemgombokkal, 22 pár ezüst kapoccsal. Hat ócska dolmány, egyiken 19 kőgomb van, ezüst berakással, kétfelől pikkelyekkel. Karmazsin színű selyemöv, arany skófiummal. Leibli tarka szőr matériából. Ismét karmazsin színű selyemöv arany skófiummal. Nyusztos süveg. Görényes téli süveg. Görényes sapka. Szürke rokolor (ujjas köpönyeg). Két kék köpönyeg. Mentéről ésa ráncáról lefejtett arany paszomány. Aranyfonálból kötött nyolc vitézkötés szára nélkül. Ezüst óra. Egy ezüst és két rezes nádpálca. Egypár jó csizma. Dolmányra való aranyozott ezüst pikkelyek, gomb nélkül, 28 db. Dolmányra való ezüst kapocs 40 db. Dolmányra való ezüst gombok, pikkelyestül 17 pár. Aranyos ezüst gomb 8 db. Mentére való ezüstgomb, pikkelyével együtt 9 pár. Rostélyos ezüstgomb, pikkelyestül 2 db. Öntött ezüstgomb, pikkelyestül 1 db. Kisebb-nagyobb ezüstgomb, pikkelyestül 17 db. Dolmányra való ezüst kapocs 12 db. Ezek egyrészét női mentére, dolmányra is használhatták.

    Kölgyesy Ferenc tanácsnok a másik hivatalbéli polgár, akinek garderobeját ismertetem. Tanácsnoki tisztát a város önkormányzati jogának félretételével királyi kinevezésből nyerte. 1774-ben. Meghalt 1781-ben. A vargautcai 3 sz. (most Ceglédy) ház volt övé, amelyet 4010 rhfrtra becsültek. Nyocadfélezer frtnyi adóslevél is maradt utána. És ezek a felsőruhák: Kék viseltes dolmány. Hamuszín dolmány gombkötő készülettel, kettő is. Világos kék dolmány. Vadgalambszín új dolmány, rojttal. Gyöngyszínű mente rojttal. Világoskék mente rókatorokkal, 14 ezüst gombbal, pikkelyestül. Vadgalambszín rókatorkos mente másbéléssel. Olyanszínű nadrág. Világos kék nadrág. Hamuszín nadrág. Veres selyemöv skófiummal kötve. Tengerszín selyemöv, ugyanolyan kötéssel. Zöld teveszőr öv. Violaszín selyem elejű leibli. Kék plüss leibli. Kanavász leibli. Nyári fejér leibli. Tarka leibli kék kövű gombokkal. Téli süveg vidraszőrből. Selyem kalap. 11 nagyobb ezüst gomb, hozzávaló 30 pikkellyel. Nyolc középszerű ezüst gomb, ugyanannyi pikkellyel. 4 kisebb ezüst gomb 9 pikkellyel. 20 aranyozott ezüst gomb 20 aranyos pikkellyel. Zsebbe való tompak óra. Fehérneműről nincs szó108.

 

/81/ A tímár céh iratai a Déri múzeumban. Török János levele magyarul eredeti.

/82/ U. o. Sz. 1906 : 858, 875 sz. a.

/83/ U. o. 851, 878. sz. a.

/84/ Debr. Ltr. Különb. iratok 16. sz. a. a csizmadiák artikulusai. Radvánszky is említi a gyulai papucsot, mégpedig a tokaji céhnek XVII. sz. második feléből való törvényeire hivatkozva. (R. id. m. l. 89. l.) A tokaji csizmadiák az idézetből kivehetőleg Debrecenből kölcsönözték törvényeiket.

/85/ Debr. Ltr. Tan. Jkv. 1607 : 553 l.

/86/ Vár. Ltr. Tan. Jkv. 1621 : 320 l.

/87/ U. o. Tan. Jkv. 1601 : 703 l.

/88/ U. o. Tan. Jkv. 1671 : 66 l.

/89/ U. o. Tan. Jkv. 1684 : 1016 l.

/90/ Iplik = külső vastag varrása parasztcsizma sarkán Cucor Szótára szerint. Vagy = cérnával való kivarrása a csizma sarkának, a Tájszótárban.

/91/ Vár. Ltr. Tan. Jkv. 1711 : 532–534 l.

/92/ Radványszky id. m. I. 96 l.

/93/ Vár. Ltr. Relatio 1777 : 2 sz.

/94/ Vár. Ltr. Vegyestartalmú iratok I. 63, vagy Polg. p. 2. Ex 1662.

/95/ Radvánszky id. m. I. 148 l.

/96/ Vár. Ltr. Polg. perek 1745 : 15 sz. a.

/97/ Vár. Ltr. Limbus. Szám nélkül 1721. febr. 9.

/98/ Déri Múzeum. Családi iratok. Ltr. sz. I. 34/1921 7.

/99/ Vár. Ltr. Polgári perek 1762 : 2 sz.

/100/ Vár. Ltr. Jelentés 1788 : 93 sz.

/101/ U. o. Relatio 1780 : 116 sz.

/102/ Vár. Ltr. Polgári perek 1733 : 19 sz. a.

/103/ U. o. Relatio 1753 : 8b. sz. a.

/104/ Szalamia a Magyar Tájszótár szerint: nagy füles gomb, amilyen a német parasztok ruháján van.

/105/ Vár. Ltr. Relatio 1758 : 2 sz. a.

/106/ U. o. Rel. 1773. J. és 44 sz. a.

/107/ Vár. Ltr. Polgári perek 1740 : 30 sz. a.

/108/ Vár. Ltr. Relatio 1782 : 109 sz. a.

– vége –

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf