Gvosgyák Vasdi Gábor honvédhadnagy, papnövendék

A sokszor igazságtalanul vádolt orosz papok egy hazafias példányképe, született 1824-ben október hó 12-én Kuczurán, Bács-Bodrog vármegyében, atyja Gvosgyák János keresztúri plébános volt. Midőn teológiai tanulmányait a kalocsai papnövelde házában befejezte, Szmicsiklász Gábor kőrösi püspök ordinatióra berendelte. Horvátországban Jellasics és Gáy Lajos több szláv forradalmárral a magyarok ellen a népet föllázították és támadásra előkészítették, a püspök ösmervén Gvosgyák hazafias érzelmeit és a magyar hazához való ragaszkodását, a fölszentelést húzta, halasztotta, nehogy őt valami szerencsétlenség érje, s a magyarok ellen föllázadt szlávok áldozatává essék. Kőrösről titokban a püspöknek Schyd nevű uradalmába távozott.
    Innen Illokra ment, ahol nagy népcsoportulást látott s egy emelvényen a szónokló Zákó István bajsai földbirtokost ismerte fel, miután őt nem érdekelte a népnek összejövetele, a dunai komphoz, Ó-Palánkára sietett. Midőn a Duna közepén hajókázott, látá, hogy a nép valakit üldöz, lárma és lövések figyelmét Illokra irányítván, csakhamar észrevette, hogy Zákó István másodmagával lóháton a Duna felé siet, hogy a részére megrendelt ladikon menekülhessen. Midőn Ó-Palánkán a parton kiszálltak, Zákó elmondá, hogy a szerémi szlávok, mert őket a magyarok részére buzdította és lelkesítette, majdnem agyon követzék, s életét csakis gyors paripájának köszönheté. A Duna két partján őrök állítattak fel, s a közlekedés beszüntetve lett.
    Gvosgyák ezután Keresztúrra, szülei házához ment, ahol véletlenül nejét is találta. Miután Horvátországban Magyarország állapotáról keveset hallott, itt értesült arról, hogy tizenkét önkéntes zászlóaljat toborzottak. A hazafias, lelkes kispap ezek sorába akart belépni, de neje és szülei visszatartották, s hogy a katonáskodástól figyelmét elvonják, családi ügyek rendezésének ürügye alatt Zomborba kísérték őt; de a lelkes hazafi itt sem tágított, ő fegyverrel akart a haza ellenségei ellen küzdeni. Szülei Putnik Béla polgármesterrel odahatottak, hogy Zomborban valami irodai szolgálatban is használható egyénnek bizonyította be magát, mert buzgó tevékenységének és többszöri kiküldetésének nagy hasznát vették, míglen 1849. évi február hó 11-én a szevián-rác csapatok árulása folytán a városba be nem törtek, és a magyarságot nemcsak kirabolták, de sokakat le is öltek, nehogy a dühöngők martaléka legyen a magyar táborral ő is elmenekült és Nemesmiliticsen keresztül Szabadka felé vette útját, ahol akkor Speletics Bódog gróf Batthyányi Kázmér kormánybiztossal négy mozgó zászlóalj alakítása és felszerelésével lévén elfoglalva, neve megmagyarításával, Vasdi név alatt szolgálatra jelentkezvén, a mozgó zászlóaljba azonnal be is soroztatott.
    A lelkes hazafi célját elérvén, a haza fegyveres szolgálatában állott s égett a vágytól, minél előbb küzdeni a haza ellenségei ellen és erre pár hét múlva meg is jött a kedvező alkalom a kaponyai csárdánál, Bajmok alatt vívott csatában, ahol a zombori zászlóalj kitüntette magát, egy 18 fontos, egy háubitz vetágyút és két 3 fontosat, összesen négy ágyút a rác csapatoktól elfoglalt, mely alkalommal Paganini tüzértiszt elesett, kit aztán Szabadkán nagy katonai pompával eltemettek, s Vasdi vitézségeért harmadnapra hadnaggyá neveztetvén ki, először a II-ik Pongrácz Antal, utóbb az I-ső Frátrits Mihály zászlóalj parancsnoksága alá vezényeltetett.
    Később ezen négy zászlóalj védsereggé alakíttatván át s mint ilyen Kanizsáról Theodorovits szerb-szervián tábornokot kiűzte s azután Csurog, Földvár, Római sáncok, Zsablya, – József-falva – Mosurin, Vilovó és a Titeli sáncoknál a rác sereg megfékezése végett csatározott s mindenhol megverte az ellenséget s így Vasdi bőven részt vett a rácok elleni heves és véres csatákban s az ó-becsei csata után főhadnaggyá lőn kinevezve.
    Miután a védseregek honvédekké átalakítattak, az akkoriban Szabadkán térparancsnoksággal megbízott Betlen ezredes által kiadott magyar kormány rendelete következtében Szegedre, az átveendő újoncok és szervezendő honvéd zászlóaljak végett Asbóth Lajos ezredes dandárokságába osztatott be s a világos katasztrófáig mint honvédfőhadnagy szolgálta a hazát. A Bajmok melletti ütközetben a rácoktól hősies bátorsággal elfoglalt négy ágyút, mely vitéz katonai tettéért vívott véres harcokat nemcsak becsülettel, de kitüntetéssel is végig harcolta.
    A szabadságharc lezajlása után az osztrákok be akarták sorozni, de gyenge testalkatánál fogva katonai szolgálatra alkalmatlannak (?) találtatván, elbocsájtatott. Gvosgyák-Vasdi Gábor ezután ismét vissza akart térni a papi pályára, de püspöke, Szmicsiklász Gábor e szavakkal: „Qui contra coronatum (?) capu arma arripit, non est dignus, út saeris ordinibus initietur”, a növendékek sorából törölte őt s így kénytelen vala a világi pályára lépni. Először Zomborban főelemi tanító volt, később, a magyar alkotmánynak helyreállítása után, pénzügyőri biztosi, számtiszti kinevezésekkel csak kecsegtették és bíztatták, de kéz alatt mint honvédtisztet mindig mellőzték s jelenleg is, mint olyant üldözik, sőt mi több, érdemeihez és szolgálataihoz illetőleg, az erkölcsi elismerésnek mellőzésével, a törvényesen megillető nyugdíjaztatástól is elutasítják. – Hát biz ez nem dicséretes, sőt szégyenletes dolog. Így fizet a magyar kormány annak, ki egykor vérét és életét áldozá a magyar alkotmányért s a haza szabadságáért?! Rút hálátlanság!