Zilahy Lajos: Levél édesanyámhoz

– Ó mondd, anyám,
Az őszi esték hosszú bús magányán
Fonod-e még a gond sötét rokkáján
Az éjfekete fonalat?

Fiad, ki messze
Nyirkos, sötétlő várfalakba zárva
Egy boldog óra szent ütését várja,
Tehozzád írja verseit.
Őrizd meg őket.
Sorsunk sötéten int a messzeségből,
Most annyi csillag hullong le az égről…
Vajon az enyém merre száll?

– Nézd, alkonyat van,
Az udvaron már takarodót fújtak
És apró sárga gyertyalángok gyúltak
A sok katonaládán.

Mindenki ír.
– Mennyi levél a láda fedelen!
Előveszem hát én is levelem
És elborongva ítom:
– Ma szerda van,
Holnap csütörtök, – aztán indulunk,
Még nem tudni, hogy merre visz utunk,
– Lehet, hogy Napkeletre.

– Ma szerda van,
Holnap csütörtök, – péntek… szombat…
Az őszi szélben trombiták dalolnak…
– Gondolsz-e rám anyám?