Emőd Tamás: Kuruc takarodó

Jődögél, nődögél nagy idegen felleg,
Átvedlek labanccá, ha sehun se kellek,
Letépem vállamról a Rákóczi rojtját,
Nékem mán a rajtát német szón rikoltják, -
Se ingem, se kapcám ez a rongyos fajta,
Eb a lelke rajta.

Párducbőr a plundrám, Isten tuggya hányszor
Aszalta nagy hévség, vasalta vad zápor,
Együtt kószáltam a kőszáli sasokkal,
Egy szállásom volt az ordas farkasokkal,
Lánynak sose küldtem galambszárnyon póstát, -
Vasat hordtam, ócskát.

Dúskálhatnék én is grófok asztalánál,
Nékem is nyitódnék ezer szép virágszál,
Nyusztprémmel szeghetném én is a mentémet,
Tehetném a lánynak illendőn a szépet, -
De nem volt rá soha móddal érkezésem:
Vasér voltam, Bécsben.

Testálom magamat már most a pokolnak,
Kiben az pápista papok rostokolnak,
Takarodót fúttak, veres az ég alja,
Én leszek a császár legbuzgóbb vazallja, -
Aki tehet róla, régen rothad az mán,
Ebek harmincadján.

1918