Váradi Antal: Rabok éneke
„Szegény Magyarország, Szegény édes honom,
Be sokféle bilincs volt már lábaidon.”
Petőfi.
Kezünkön, lábunkon nehéz, csörgő bilincs,
Síró rabok vagyunk, kiknek reménye nincs.
Csak az Isten tudja, csak az Isten látja,
Szegény magyaroknak nincs igaz barátja.
Országunk elvették, körülvettek minket,
Irigy szomszéd nézi árva földeinket.
Mint egy lecsorgó könny, melynek sós az íze,
Országunkon végig foly a Duna vize.
Hegyeinkről, melyek ormán felhőt látok,
Nem az áldó eső csordul, hanem átok.
Rónáinkon, melyek lánya a délibáb,
Eddig remény ringott ábrándkép legalább.
Most, a rengő kalász másnak nő és terem,
De megvertél minket én édes Istenem!
Nézünk keserűen, nézünk könnyes szemmel,
Imádkozunk fájó, vérző türelemmel.
És várunk, és várunk, míg a léget rója,
Utolsó reményünk, Illésnek hollója.
Falat kenyerünket, mely meghozza nékünk,
Ez a hit, mi hitünk, vigasz – békességünk.
Kezünkön, lábunkon nehéz, csörgő bilincs,
Síró rabok vagyunk, kiknek reménye nincs…
1920