Kisfaludy Sándor: Himfy szerelmeiből

A kesergő szerelemből

7. dal

Mint a szarvas, kit megére
A vadász mord fegyvere,
Fut, de későn, foly már vére,
Vérzik tőle a csere:
Úgy futok én e pár szemtől,
A seb mellyem baljában;
Ázik a föld keservemtől
Lábam minden nyomában.
De hajh! mennél tovább érek,
Annál jobban gyűl a méreg,
S beljebb rögzik szívembe:
Futok, hajh! de vesztembe.

27. dal

Ott, a hol én nevelkedtem,
Egy dombról egy patak folyt;
Hányszor ott nem estvéledtem! –
Éltem akkor boldog volt.
Vígan, mint a völgy ölében
Ama patak csordogált,
Az ártatlanság ölében,
Életem úgy folydogált.
Ez idők az örökségbe,
Mint a vizek a mélységbe,
Lefolytanak. – Halandó!
A jó hamar mulandó.

48. dal

A halavány olajfáknak
Járván csendes kékében,
Lelkem iszonyú csatáknak
Forog vesztő dühében.
A hajdani századokban
Egy olajág mit nem tett!
Ellenkező országokban
Békességet szerezett:
S most egy olajerdő nékem
Meg nem szerzi békességem!
Meddig tart e szomorú
Létem dúló háború?!

75. dal

A havasnak oldalában,
Keletkező patak te!
Mely a fenyők homályában
Búsan zúgva szakadsz-le
És tétova csavarogva
Fába, szirtbe ütődöl,
Míg küszködve és zokogva
A tengerbe vergődöl:
Képe vagy te életemnek,
Mely temérdek sérelemnek
Tőrit lelvén útjában,
Zokog kínos folytában.

90. dal

Hallottam én szép szavának
Ezüst hangját zengeni;
Philoméla panaszának
Hangja nem oly isteni.
A természet figyelmes volt,
S olvadozni láttatott;
A patakvíz lassabban folyt,
A fatető hallgatott;
Megszűnt minden madár dala,
Minden Zephír fülel vala,
Megszűnt minden fuvalom,
S mosolygott a fájdalom.

126. dal

Napok jönnek, napok mennek,
De bűn csak nem távozik;
És az órák elreppennek,
De sorsom nem változik;
A vulkánok kifáradnak,
De nem az én tüzeim:
Folyók, tavak kiapadnak,
De nem az én könnyeim;
Erdők, mezők felvidulnak,
Csillagzatok megfordulnak,
A szerencse forgandó:
Csak ínségem állandó.